1974-ben a királyi palota előtti polgárházak egyik betömött pincéjéből került napvilágra az a több mint hatvan összeállítható szobortorzóból és több ezer kisebb-nagyobb töredékből álló gótikus szoborlelet, amely alapvetően kitágította ismereteinket Zsigmond király korának udvari művészetéről. Az egyházi és világi témákat egyaránt ábrázoló, részben festett szobrok Európa különböző régióiból érkezett elsőrangú mesterek alkotásai, amelyek a szobrászműhely felbomlása után több esetben még félkészen földbe kerültek máig tisztázatlan körülmények között.

A budai szobrok rendkívüli művészi értékűek, mestereik nem egyszerűen másolták a kor szokásos ábrázolási formáit, hanem éppen ők alakítottak ki új művészi megoldásokat. Művészetük eredetét a francia királyi udvar szobrászai által a 14. század végén kialakított stílusban találhatjuk meg. Luxemburgi Zsigmond király (1387–1437), a budai középkori királyi palota egyik legnagyobb építtetője a korszak európai királyi rezidenciáival vetekedő épületegyüttest hozott létre az 1400-as évek első negyedében. Az általa emelt impozáns épületek méltó keretet nyújthattak a szobrok számára.