A BUDAPEST-HATÁS
Fővárosi  kötődések és identitások

2023.05.05. - 2024.03.31.
​időszaki kiállítás

Mit jelent budapestinek lenni? Hogyan hat a főváros a lakóira és azokra, akik napjaik legalább egy részét benne töltik? Létezik-e olyan, képekből, hangokból, filmekből álló közös tudás, amiről tudjuk: ez a mi Budapestünk? A Budapesti Történeti Múzeum Vármúzeuma 2023. május 5-én nyitja meg A Budapest-hatás – Fővárosi kötődések és identitások című kiállítását, mely a városegyesítés 150 éves évfordulójának egyik kiemelt eseményeként közel egy évig lesz látogatható a Vármúzeumban, a Budavári Palota E épületében.

Hogyan ragadható meg egy város atmoszférája, hogyan ábrázolható egy kiállításon, milyen eszközökkel mutatható be a sokféleség és sokszínűség? Beszélhetünk egyáltalán „budapestiségről”? Ha csak az 1873 óta eltelt másfél évszázadot vesszük alapul, a város képét és kultúráját alapvetően meghatározta a „befogadás” gesztusa, az, hogy a magyarok mellett németek, zsidók, romák, közeli és távoli vidékről betelepülők találták meg helyüket, hozták létre a maguk közösségeit itt, és adták a „közösbe” a saját hagyományaikat. Óbuda, Buda és Pest egyesülését követően apróbb-nagyobb települések csatlakoztak a városhoz, ma már a nagytétényi vagy a soroksári, a cinkotai vagy a békásmegyeri lakos ugyanúgy budapestinek tekinti magát, mint a rózsadombi vagy az erzsébetvárosi – bárhonnan érkeztél és bármikor, hogy a fővárosban élj vagy dolgozz, bármelyik etnikum vagy felekezet kultúráját követed, lakhatsz a belvárosban, lakótelepen vagy a zöldövezetben… valamilyen budapesti identitással biztosan rendelkezel.
Az első „hatás” a látogatót a tárlat nyitányaként a Barokk csarnokban felállított gigantikus dobozinstallációban éri, ahol filmhíradókkal és filmrészletekkel ragadhatja el a nosztalgia. De ez csak a ráhangolódás.
A kiállítás alapja ugyanis 41 interjú, amelyből a budapesti identitás formái és rétegei megrajzolhatóvá válnak. A kiállítótérbe telepített Duna-installáció mentén személyes történetek szólalnak meg: az óbudai régiségkereskedőé, a cukrászdinasztia tagjáé, a fotómodellé, a vízilabdázóé, a színészé, a csillárkészítőé, a rockzenészé, a buddhista- vagy az LMBTQ-közösség tagjáé. Többek között Kemény Dénes vízilabdázó, Lakatos Mónika énekesnő, Pataki Ágnes modell és filmproducer, Saly Noémi történész, Csőre Gábor színművész, Pál Marci aktivista, Oltai Kata művészettörténész, valamint a Gundel és az Auguszt család tagjai mesélnek Budapesthez fűződő viszonyukról.
Civilek és ismert emberek – összeköti őket, hogy mindannyiuk életét meghatározza a Budapest-hatás. Nyilvánvalóan más élmény felnőni a Rákosmenti kertvárosban, Zugligeten vagy a Tabánban, kamasznak lenni Újpesten vagy a Havanna-lakótelepen. Másfajta kötődést érez a városhoz, akinek családja nemzedékek óta itt él, vagy egyedül, Erdélyből vándorolt be már felnőttként. A kiállítás „storytelling” része azt mutatja be, hogy milyen formát öltenek az ezekből a történetekből szövődő identitások, mit jelent a családi hagyomány vagy a lakóközösség összetartása, kötődés egy városrészhez, vallási vagy kulturális csoporthoz.
A Budapest-hatás persze nem egyirányú. A városlakók, az ingázók, a turisták, mint a kaleidoszkóp kristályai, mozgásban tartják a várost: költöznek, közösségeket hagynak el és újabbakat alapítanak, kihalt tereket vesznek használatba és véleményt alkotnak, kritikával kapcsolódnak Budapesthez. Gondoljunk csak a kiürült Nagykörútra, a romkocsmák világára, az egyetemi campusok forgatagára, az alkalmanként lezárt rakpartok és a „Szabihíd” elfoglalására, a nyolcadik kerület felélesztésére. A kiállításon helyet kap a járókelő hangja, a véletlenszerűen kiválasztott nyilatkozók gondolatai a főváros illatáról, színéről, a pestiségről vagy a budaiságról. Mintha csak a Népligetben a piros padon megpihenve hallgatnánk bele a beszélgetésekbe. Ugyanakkor lehetővé válik, hogy a látogató is kifejezze véleményét, elhelyezze magát Budapest térképén, és a virtuális vendégkönyvben alakíthatja a Budapest-hatás folyamatosan alakuló szófelhőjét.
Egy múzeum, legyen szó bármilyen formabontó kiállításról is, nem mondhat le a kulturális örökség bemutatásáról. Az identitás különböző rétegeihez tárgyak, tárgyegyüttesek kapcsolódnak, melyeket a Budapesti Történeti Múzeum Újkori Várostörténeti Osztálya egyedülálló gyűjteményéből válogattak. Az „örökség” azonban nem csak festményekkel, szobrokkal, szakmákhoz vagy egyesületekhez kapcsolódó relikviákkal illusztrálható – a kiállításon számtalan audiovizuális eszköz eleveníti fel a városegyesítés óta eltelt másfél évszázadot. A látogató beléphet a városi életképekbe, hajthatja az idővonalat előre vagy hátra, a távcsőben a főváros eltérő időmetszetekben rögzített panorámájában gyönyörködhet. A plafonról belógatott fejfedők alatt a város hangjai, a helyzetre és korra jellemző zajok szólalnak meg.
Van az a bizonyos „közös tudás”, amit versek, filmrészletek és zenei betétek hívnak elő. Az alkotók igazán bőkezűen bántak Budapesttel. (Már megint a Budapest-hatás: a város mint ihlet, mint múzsa!) Nyilván bárki tudna slágerszövegeket idézni a régi sanzonoktól Cseh Tamásig, filmjelenetekről mesélni, ahol a főváros díszletként szerepel, vagy éppen ő maga a főszereplő. Ki talál olyat, amit eddig nem ismert?
A Népessy Noémi kurátori koncepciója alapján létrehozott kiállítás alapvetően a városlakókra épít. Azokra, akik megszólaltak, az arcukat, a hangjukat és a történetüket adták – de csak a látogatók aktivitásával válik teljessé. Mindenki egyfajta attitűddel érkezik, a saját viszonyulásával a városhoz, és reményeink szerint ez átalakul, gazdagodik vagy árnyaltabbá válik a tárlat végére érve.
Ez a kiállítás ugyanis nyitott és sokféle.
​Pont olyan, mint Budapest.
 
Kurátor: Népessy Noémi történész, a Budapesti Történeti Múzeum főigazgatója
​Társkurátor: Horváth Péter, az Óbudai Múzeum történész-muzeológusa
Történészszakértő: Perényi Roland történész, a Kiscelli Múzeum igazgatója

Médiamegjelenések

pestbuda.hu

nullahategy.hu
​(videóinterjú)

enbudapestem.hu

femina.hu