Az ajtó hatalmas robajjal bezárult a Budapesti Történeti Múzeum Vármúzeum teremőre mögött, majd kulcs csikordult a zárban. A Mátyás-templom harangja este hat órát ütött. A szobrok magukra maradtak. Ha akkor valaki látja őket, biztos megdörzsöli a szemét. Majd megcsipkedi magát. Végül, ha a látvány ekkor sem múlik el, kivesz egy egyágyas szobát a pszichiátrián. Először csak az egyik vitrinben mozdult meg valami: mintha a fejetlen remete simogatta volna meg a köpenyére hulló szakáll végét. Ekkor egy másik üvegszekrényből halk köhintés hallatszott. Talán a püspök szobra volt? De hát az lehetetlen! Vagy mégsem? Egy harmadik vitrinből zörgés jött, bár a benne álló fegyverhordozó, kezében a sisakkal mozdulatlan volt. Egy kőből faragott sisak különben sem tud zörögni. Pláne nem, ha egy szobor része. Vagy mégis?  

• Most mit ülünk itt némán, mint sült hal a fűben? – ezt a kérdést a Szőrruhát Viselő Szent Remete Torzója (baráti körben csak Szővi Szereto) tette fel. Méghozzá jelbeszédben, mert a feje le volt törve. 
  
• Nem ülünk, állunk. Úgy látom, végleg kezd rajtad eluralkodni a fejetlenség! - kacagott fel a püspökfigura, ugyanaz, aki pár perccel előbb köhintett. Óriási kedvét lelte abban, hogy rémesebbnél rémesebb poénokat gyártott szegény Szővi Szereto letört fejéről. 
  
• Fejetlen az már régen! – legyintett a püspök szomszédja, egy Marcsika névre hallgató köpenyes női figura torzója. A felkarjaival legyintett, alkarjai ugyanis le voltak törve. 
  
• De igenis ülünk, mert így van a mondás! Egyébként te beszélsz, püspök, amikor itt lábatlankodsz, a szó szoros értelmében? Meg Marcsika, a kis Félkarú? – védekezett kétségbeesetten a remete. 
  
• Az én letört lábaimat nem látja senki, mert a köpenyem takarja, Marcsikának pedig kétszer fél karja van, szóval nem Félkarú, hanem Egykarú! Egyébként is csúnya dolog a másik ember – vagy szobor – testi fogyatékosságával viccelődni! – vágott vissza a püspök. 
  
• Ezt próbálom én is megértetni veled! – mutogatta felháborodottan Szővi Szereto.  
  
• Kedveseim, ne veszekedjetek! A Gótikus Szobrok A Budai Királyi Palotából Rendkívül Titkos Társasága nagyobb dolgokra hivatott! – szólalt meg békítőleg a Konzol Leány Fejjel, becenevén (és az egyszerűség kedvéért) Konzi. Ebből is látszik, milyen békeszerető lány volt ez a Konzi. Nem örült annak sem, hogy a két Sapi megint veszekedett. A két Sapi egy ikerpár volt, két chaperont viselő férfifej. A különbség közöttük, hogy az ifjabb Sapi-ikernek hosszabb chaperonja volt. Ja, meg az, hogy idősebb Sapi-ikret fejszobornak is tervezték, míg öccse fejéről csak letört a teste. Vagy a testéről tört le a feje, csak nézőpont kérdése.  
  
• Ismerd be, hogy az én chaperonom szebb! Sokkal szebb! És milyen gyönyörű hosszú! – kiáltott fel a fiatalabb Sapi. 
  
• És erre vagy büszke? Arra, hogy hosszú? Manósitykás! Hogy lehet egy ilyen beképzelt félnótásnak, mint te, ilyen zseniális ikertestvére? Nem is értem – rázta a fejét idősebb Sapi-iker. 
  
• Kedveseim, ne veszekedjetek! A Gótikus Szobrok A Budai Királyi Palotából Rendkívül Titkos Társasága nagyobb dolgokra hivatott! – kérte Konzi. 
  
• Ezt már mondtad – jegyezte meg a két Sapi egyszerre. 
  
• Tudom – felelte kissé sértődötten Konzi. – De most is ez illik ide. 
  
• Illik vagy nem illik, akkor is ismételted magad! – erősködtek a Sapik. 
  
• Na de kedves szobortársaim! Igaza van Konzinak! Most fontosabb dolgunk van! Hát már elfelejtettétek a felfuvalkodott „Fény és árnyék”-osokat? – kérdezte szemrehányóan a püspök szobra. Két állandó kiállítás, a Gótikus szobrok a budai királyi palotából meg a Fény és árnyék között ugyanis állandó versengés alakult ki, melyet éjszaka folytattak, mikor a múzeum zárva volt. 
  
• Nos, ami azt illeti, van is egy tervem – szólt a püspök lelkesen. – A győzelemhez feltétlenül szükség van egy erőskezű vezetőre. Nekem volna is egy javaslatom, ki legyen ez, azonban szerénységem tiltja, hogy elmondjam. 
  
• Badarság! Nem vezetőre, hanem egy őrszemre van szükség, aki figyeli, nem jön-e az ellenség! 
  

– jelelte Szővi Szereto.  

• Csodálatos! Ez mostantól fogva a te feladatod! – kapott az ötleten a püspök, aki nagyon meg szeretett volna szabadulni a fej nélküli remetétől. Az pedig kelletlenül kibattyogott a terem ajtajába. Mit tehetett volna mást?  
  
• Na, ezzel megvolnánk – dörzsölte össze elégedetten a kezét a püspök szobra. – Most jön a haditervem második része. Ha az őrszem hozza a hírt, hogy jön az ellenség, a Sapi ikrek megdobálják őket a chaperonjukkal, én pedig… 
  
• Kizárt! Még mit nem! Nem válunk meg a chaperonunktól! – szörnyülködtek a Sapik. 
  

Mint mondtam, én pedig – mivel rúgni sajnos nem tudom őket – teli torokból átkozódom, amíg meg nem futamodnak! – folytatta a püspök, tudomást sem véve a közbeszólásról.  

• Ha a te beszédedtől megfutamodnak, az csak azért lesz, mert megint nem mostál fogat és elriasztja őket a szájszagod! – mutogatta Szővi Szereto az ajtóból. 
  
• Az őrszem maradjon nyugton! – ordította a püspököt ábrázoló szobor és bizonyára el is vörösödött volna, ha nem lett volna kőből. Ebben a pillanatban egy félkarú puttó szobra sétált be a terembe. Ép kezében koponyát tartott. Konzi, a Sapik és a többiek meglepve bámultak rá.  - Milyen cuki! – ámult el Marcsika. 
  
• Ne hagyd magad félrevezetni! Ez egy „Fény és árnyék”-os spicli! Szővi Szereto! Miért nem szóltál? – tajtékzott a püspök. „Megfojtalak!” akarta még hozzátenni, de amint eszébe jutott, hogy a remetének nincs nyaka, elhallgatott. 
  
• Próbáltam, de nem vettetek észre. Nem is figyeltetek az őrszemre – jelelte Szővi Szereto. Biztos fel is húzta volna az orrát, ha lett volna neki. 
  
• Megöjtem! Megöjtem! Kicináltam! Kinyiffantottam! – gügyögött a puttó és vidáman lóbálta a kezében tartott halálfejet.  
  
• Azt látjuk. Kérdés, hogy kit? – jegyezte meg Konzi, miközben sötét pillantást vetett a koponyára.  
  
• Jaj, de édes! Szerintem tőle nem kell félnünk – mondta Marcsika a püspöknek. 
  
• Korántsem biztos. Lehet, hogy egy zseniális ügynök, aki morbid babának álcázza magát – méregette amaz bizalmatlanul a hívatlan vendéget. Ekkor a „zseniális ügynök”, mintha csak igazolni akarta volna az imént elhangzott állítást, teljes meggyőződéssel megszólalt: - Kinyomom a szemedet! Kibejezjek! Kinyíjjak! 
  
• Képes rá és tényleg megteszi! – borzongott meg Konzi. 
  
• Uramatyám, honnan tud ez a gyerek ilyen szavakat? – hüledezett Marcsika. 
  

-Tapasztajat – felelte a puttó bölcsen mosolyogva. Letottyant a terem közepére, és a szeméből látszott, hogy lezártnak tekinti a beszélgetést. 

• Hé, kiskölök, legyél ügyes, ne feledd a küldetést! – mondta egy suttogó hang az ajtóból.  
  
• Ez ki volt? – pördült meg a püspök. 
  
• A főnök. Egy régi kiájjított mozipjakátról jött. A Hajáj rokona című fijmet reklámozta. Bizony! 
  

– felelte a puttó büszkén mosolyogva. 

​