2020 januárjában Sándor Ildikó régész ismerteti meg az érdeklődőket az Öntőház-udvarból származó majolika padlótéglák történetével.
A budavári királyi palota Duna felé eső oldalán, a hegy lábánál terül el az ún. Öntőház-udvar, ahol 1999 és 2000 között kisebb, szondázó feltárások zajlottak Magyar Károly vezetésével. Régészeti munkákat nagyobb felületen 2012-2014-ben nyílt alkalmunk végezni, a Várkert Bazár felújítása kapcsán.
A terület Zsigmond király (1387–1437) uralkodásától fogva a királyi palota védelmi rendszeréhez tartozott, első ábrázolása az 1493-as Schedel-féle Világkrónika Budát bemutató metszetén jelenik meg. A feltárás során előkerült a metszeten is látható épület maradványa, amit Zsigmond vagy Mátyás király (1457–1490) korára keltezhetünk. Az udvar mai nevét a barokk kortól a 18-19. század fordulójáig itt működő ágyúöntő műhelyről kapta. Az ásatáson több szelvényből is kerültek elő majolika padlótéglák, amelyek Mátyás király és felesége, Aragóniai Beatrix idejében a királyi palota termeinek üde színfoltjai voltak. Beatrix nagyon kedvelte a majolikából készült luxustárgyakat. A padlótéglán látható képek részben az Aragón-ház, részben pedig Mátyás király szimbólumait ábrázolják. A bemutatott darabokon a Hunyadiak címerállata, a holló, valamint a királyi hatalmat jelképező korona láthatók. |

A Budapesti Történeti Múzeum Vármúzeuma 2017 októberében indította 1 hónap, 1 tárgy,
1 régész című sorozatát.
A múzeum régészei végzik az összes régészeti feltárást Budapesten, ezen belül a Vármúzeum munkatársai a középkori kutatásokat. Az ezek során előkerült tárgyi emlékek a Vármúzeumba kerülnek.
A sorozat célja, hogy a régészek – az általuk legérdekesebbnek ítélt leleteken keresztül - megismertethessék szakmájuk szépségét és jelentőségét az érdeklődőkkel. Az általuk választott, kiemelt tárgyak mindegyikéhez egy-egy érdekfeszítő történet kapcsolódik, mely a tárgy történetén kívül a régész tárgyhoz fűződő személyes viszonyáról is mesél.
Az 1 hónap, 1 tárgy, 1 régész sorozat a műtárgyak mögött az embert is megmutatja, aki nyomoz, kutat, ás, keresi a múlt kapcsolódását a jelenhez, és választásával valami olyat ajánl a látogatóközönség figyelmébe, mely kifejezetten izgalmas, s benne az egyéni történet a tényekkel alátámasztott, történeti tudással ötvöződik.
A kiállított tárgyaknak a középkori kert egykori része, a mai Királypince ad helyet hónapról hónapra.