Az emberek már az ajtóban tolongtak. Az utolsó család is elhagyta a termet. Négy órakor a múzeumban csönd honolt. A takarítók pár perc alatt teljesen tisztává varázsolták a múzeumot. Mikor az utóbbiak elmentek az otthonukba, a tárgyak mozogni kezdtek, és egyszer csak életre keltek! De mielőtt folytatódna a történet, ugorjunk vissza egy kicsit az időben. A tárgyak nem rég egy másik napon megbeszélték, hogy egy héttel később felfedező útra indulnak a múzeumban.
Most pedig nyomás vissza a jelen időbe! A tárgyak összegyűltek egy titkos teremben. Ott volt a korona, aki a vezető volt a csapatban, a pecsét, az olló, a véső, a gyertyatartó, a festékes tálkák, a kancsó, a kis teás csésze, az óra és a dobókocka.
- Indulhat a felfedezés?- kérdezte a korona.
- Igen!- vágta rá mindenki, kivéve az órát, aki nem volt túl kalandvágyó.
Végül aztán az óra is elindult a többiekkel a titkos kirándulásra.
Mindenki más helyen lakott, ezért mindenki más folyosókat és termeket ismert.
A festékes tálkák a zárterkély közelében laktak, ezért azt javasolták menjenek oda.
- De ott semmi érdekes nincs!- méltatlankodott a pecsét.
- Nem igaz!- vágtak vissza a festékes tálkák.
- Ó, szóval tényleg van ott valami. Taláááán… egy darab morzsa?- gúnyolódott a pecsét.
- Neeem! Igenis van ott valami érdekes!- kiabálták a festékes tálkák.
- Indulás tovább!- parancsolt rájuk a korona.
A zárterkélynél megálltak.
-Na, lássuk, mi van itt!- szólt a korona.
A festékes tálkák egy icipici réshez szaladtak a zárterkély falában, aztán kihúztak belőle egy régi, szakadt papírt.
- Tádám!- kiáltották a festékes tálkák.
- Különös…- morfondírozott magában a pecsét, aki nemrég még a festékes tálkákkal veszekedett azon, hogy érdekes vagy nem érdekes-e, ez a hely.
- Vajon mi van rajta?- kíváncsiskodott a véső.
- Mindjárt megtudjuk!- kiáltott a kancsó, aki eddig a félős órát próbálta megnyugtatni.
A festékes tálkák felolvasták, ami a papíron állt:
Kedves valaki!
Kérlek, hogyha elolvastad az üzenetemet, menj azonnal a belső udvarba, vagyis az átriumba! Találsz ott egy titkos szobát, amibe csak úgy juthatsz be, hogy megadod a kódot, ami nem más, mint ez:2F4368. Utána kinyílik az ajtó és ott lesz a szoba, ami igazából egy időgép.
Köszönöm!
Aláírás: Mátyás király
- Hűha!- kiáltotta az olló.
- Nyomás!- vezényelt a korona.
Ahogy csak tudták, szedték a lábukat az átrium felé.
- Nem látok itt semmit. - forgatta a fejét a véső.
- Én látom! Ott van az ajtó!- örvendezett a kis teás csésze.
A csésze odavezette a többieket.
- Hihetetlen!
- Azta!
- Milyen titokzatos ez a múzeum!- álmélkodott az óra, akinek félős természete a túra közben teljesen megváltozott, szinte ő lett a legkalandvágyóbb.
- Mi is volt a kód?- kérdezte a korona.
-2F4368!- kiáltották a festékes tálkák.
A korona beütötte az említett kódot. Az ajtó nagy robajjal kinyílt.
Az összes tárgy besereglett az időgépbe. A szoba nagyon szűkös volt, alig fértek be, de végül valahogy mégis betuszkolták magukat.
- Hogy kell ezt elindítani?- kérdezte a gyertyatartó.
- Nem tudom. - válaszolta a kis teás csésze – de megpróbálkozom valamivel, azzal rányomott egy nagy piros gombra. Az időgép nagy nyekergéssel-nyikorgással elindult.
Először irtó lassan ment.
-Mikor érünk már a célhoz?- türelmetlenkedett az olló.
Az időgép hirtelen úgy felgyorsult, hogy szédülni kezdtek.
-Mooost...Ne türelmetlenkedj, mindig várd ki a dolgok végét! - válaszolta kábultan, de bölcsen a korona.
A gép ajtaja kinyílt. Egy hatalmas, rózsákkal, és különféle virágokkal teli udvar látványa tárult eléjük, aminek a közepén egy halkan csobogó szökőkút állt. Ahogy kiléptek a tágas térbe, lábukat puha fű érintette. Jól beszívták magukba a friss levegőt, hiszen nagyon régen jártak már kint az épületből.
Végre újra a szabadban!- gondolták.
-Mi is az, amit kért Mátyás király?- kérdezte a korona.
- Csak annyit írt a levélben, hogy jöjjünk ide. - válaszolta a gyertyatartó.
- Akkor először is keressük meg a bejáratot. - szólt az olló.
Hamar megtalálták az ajtót.
- Zárva van. - mondta csalódottan a kancsó.
- Támadt egy ötletem!- kiáltott föl a dobókocka. - Én olyan kicsi vagyok, hogy talán beférek a kulcslyukon. Hogyha bejutnék a várba, megkereshetném a kulcsot és kinyithatnám nektek az ajtót.
- Szuper!- kiáltották a többiek kórusban.
A dobókocka pont befért a kulcslyukon, mert az jó nagy volt.
- Bejutottam!- suttogott ki a többieknek.
Megtalálta a kulcsot és elfordította a zárban.
-Toljátok teljes erővel! - kiabált a korona.
Végül nehézkesen kinyitották, és bejutottak a várba.
-Irány a trónterem! - adta ki a parancsot a korona. Mátyás király biztos ott van!
Jól mondta, Mátyás király a trónteremben ült.
-Jó napot őfelsége!
A tárgyak meghajoltak.
-Ööö…beszélő tárgyak…? Jó napot!- köszöntötte őket a király.
A korona elmagyarázta Mátyás királynak, hogy ők tényleg élő tárgyak és azt, hogy mi történt velük útjuk során.
- Kérem, tartsa titokban ezt! – fejezte be a mondandóját a korona.
- Megpróbálom. - mondta Mátyás király.
- Oké, szóval miért is kellett ide jönnünk? - tért rá a lényegre a kancsó.
- Azért, mert ma lesz a bál és Beatrix királynő tiarája elveszett.
- Szóval azt szeretné, hogy segítsünk megkeresni?
- Pontosan.
- Hmm, nincs rá időnk. Reggel nyit a múzeum.
- Várjunk csak, olyan furcsán beszéltek és néztek, mintha nem értenétek semmit. Látom rajtatok, ti vagytok a tettesek! Hol van a tiara?!
- Nem mi voltunk, azt se tudjuk, hogy néz ki, nem loptuk el! – kiáltották kórusban az idegenek.
- Őrség, utánuk!
- Futás!
Futottak, ahogy csak bírtak.
- Ott van egy nagy farönk, bújjunk mögé! – oldotta meg egy pillanatra a helyzetet az olló.
- Nézzétek, ott vannak! - kiabált a főparancsnok.
- Mindjárt elkapnak, gurítsuk eléjük ezt a farönköt, akkor megbotlanak benne! - javasolta a csésze.
Bumm! A csapat a földön feküdt.
-Ébredjetek már! - förmedt rá a parancsnok az eszméletlen tagokra.
Eközben a tárgyak már messze jártak. Ezt látva a parancsnok utánuk iramodott, a csapatot faképnél hagyva. Már a nyomukban járt.
- Figyeljetek, egy pinceszerű alagút! Menjünk be, ott biztonságban leszünk!
- De el kell terelnünk a parancsnok figyelmét.
- Legyen az, - kezdte a véső -, hogy én és mondjuk, az olló elkezdünk a parancsnok körül össze-vissza szaladgálni. Ettől a parancsnok elszédül, aztán jön mindenki, leterítjük a földre és rohanunk a pincébe, amit jól bezárunk.
Így is tettek. A terv sikeres volt.
Az alagútban nagyon sötét volt. Óriási szerencséjük volt, mert a gyertyatartónál pont volt gyertya és gyufa. Így már fényük is lett.
- Merre tovább? - kérdezte a korona.
- Szerintem csak menjünk egyenesen, főnök.
Mentek, mentek csakis egyenesen. Örültek, mert nem voltak elágazó folyosók.
- Ott valami csillog! - kiáltott csodálkozva a csésze.
- Az Beatrix királynő tiarája! Hogy került ide?
- Nézzétek, más dolgok is vannak itt!
- Vigyük vissza őket Mátyás királynak, de előbb derítsük ki, hogy ki a tettes. - parancsolta meg a korona. Ekkor zajt hallottak.
Egerek futottak a tiara felé és gyorsan eldugták az ismeretlen lények elől.
-Á, szóval ti vagytok az igazi tettesek?! - mondta ravasz hangon a korona.
- Most szépen visszamegyünk Mátyás királyhoz, és megmondjuk, hogy ti vagytok a tolvajok. - hadarta az olló.
Az egerek a fejüket rázták.
-De, de!
A tárgyak elfogták az egereket és összeszedték az elcsent holmikat, köztük Beatrix királynő tiaráját. Az alagút a királynő szobája előtti folyosóra vezetett, ami mellett ott volt a király szobája.
Ez azért volt, hogyha megtámadták a várat, ki tudják menekíteni a királyi személyeket.
Az egerek kihasználták, hogy a királynő szobájához vezet az út. Így sikerült ellopniuk a tiaráját.
Onnan egy perc, és a trónterembe értek.
-Mátyás király! Ők a tettesek!
Az egerek kényszeredetten bólogattak.
-Bocsánat, hogy titeket vádoltalak a lopással! Azt elhiszem, hogy ezek a rágcsálók voltak.
Büntetésül pedig nem élhettek az alagútban egerek!
-A ti ajándékotok cserébe, hogy elmehettek a bálba és kinevezlek titeket kincstárnoknak.
Menjetek, a bál kezdődik, én odaadom Beatrixnek a tiaráját!
Gyönyörű lant hang szólt a bálban.
Mindenhol hosszú ruhás kisasszonyok táncoltak, díszes ruhába öltözött párjukkal.
És végre megjött a királyi pár!
Ettek, ittak, táncoltak. A tárgyak is nagyon jól szórakoztak.
- Ideje haza mennünk. - mondta a korona Mátyás királynak.
- Köszönöm a segítséget, és még egyszer bocsánat, hogy azt mondtam, ti vagytok a tettesek.
- Semmi baj! – mondta az összes tárgy egyszerre.
A tárgyak és Mátyás király összeölelkeztek. Utána a kis csapat visszament az időgéphez, ami tíz másodperc alatt visszarepítette őket a normális időbe.
A csapat tagjai a múzeumban elköszöntek egymástól, megbeszéltek, hogy egy hét múlva újra találkoznak és elmentek a helyükre. A hold már eltűnt és a múzeum nemsokára újra kinyitott. A tárgyak boldogan álltak a helyükön.
VÉGE!
Most pedig nyomás vissza a jelen időbe! A tárgyak összegyűltek egy titkos teremben. Ott volt a korona, aki a vezető volt a csapatban, a pecsét, az olló, a véső, a gyertyatartó, a festékes tálkák, a kancsó, a kis teás csésze, az óra és a dobókocka.
- Indulhat a felfedezés?- kérdezte a korona.
- Igen!- vágta rá mindenki, kivéve az órát, aki nem volt túl kalandvágyó.
Végül aztán az óra is elindult a többiekkel a titkos kirándulásra.
Mindenki más helyen lakott, ezért mindenki más folyosókat és termeket ismert.
A festékes tálkák a zárterkély közelében laktak, ezért azt javasolták menjenek oda.
- De ott semmi érdekes nincs!- méltatlankodott a pecsét.
- Nem igaz!- vágtak vissza a festékes tálkák.
- Ó, szóval tényleg van ott valami. Taláááán… egy darab morzsa?- gúnyolódott a pecsét.
- Neeem! Igenis van ott valami érdekes!- kiabálták a festékes tálkák.
- Indulás tovább!- parancsolt rájuk a korona.
A zárterkélynél megálltak.
-Na, lássuk, mi van itt!- szólt a korona.
A festékes tálkák egy icipici réshez szaladtak a zárterkély falában, aztán kihúztak belőle egy régi, szakadt papírt.
- Tádám!- kiáltották a festékes tálkák.
- Különös…- morfondírozott magában a pecsét, aki nemrég még a festékes tálkákkal veszekedett azon, hogy érdekes vagy nem érdekes-e, ez a hely.
- Vajon mi van rajta?- kíváncsiskodott a véső.
- Mindjárt megtudjuk!- kiáltott a kancsó, aki eddig a félős órát próbálta megnyugtatni.
A festékes tálkák felolvasták, ami a papíron állt:
Kedves valaki!
Kérlek, hogyha elolvastad az üzenetemet, menj azonnal a belső udvarba, vagyis az átriumba! Találsz ott egy titkos szobát, amibe csak úgy juthatsz be, hogy megadod a kódot, ami nem más, mint ez:2F4368. Utána kinyílik az ajtó és ott lesz a szoba, ami igazából egy időgép.
Köszönöm!
Aláírás: Mátyás király
- Hűha!- kiáltotta az olló.
- Nyomás!- vezényelt a korona.
Ahogy csak tudták, szedték a lábukat az átrium felé.
- Nem látok itt semmit. - forgatta a fejét a véső.
- Én látom! Ott van az ajtó!- örvendezett a kis teás csésze.
A csésze odavezette a többieket.
- Hihetetlen!
- Azta!
- Milyen titokzatos ez a múzeum!- álmélkodott az óra, akinek félős természete a túra közben teljesen megváltozott, szinte ő lett a legkalandvágyóbb.
- Mi is volt a kód?- kérdezte a korona.
-2F4368!- kiáltották a festékes tálkák.
A korona beütötte az említett kódot. Az ajtó nagy robajjal kinyílt.
Az összes tárgy besereglett az időgépbe. A szoba nagyon szűkös volt, alig fértek be, de végül valahogy mégis betuszkolták magukat.
- Hogy kell ezt elindítani?- kérdezte a gyertyatartó.
- Nem tudom. - válaszolta a kis teás csésze – de megpróbálkozom valamivel, azzal rányomott egy nagy piros gombra. Az időgép nagy nyekergéssel-nyikorgással elindult.
Először irtó lassan ment.
-Mikor érünk már a célhoz?- türelmetlenkedett az olló.
Az időgép hirtelen úgy felgyorsult, hogy szédülni kezdtek.
-Mooost...Ne türelmetlenkedj, mindig várd ki a dolgok végét! - válaszolta kábultan, de bölcsen a korona.
A gép ajtaja kinyílt. Egy hatalmas, rózsákkal, és különféle virágokkal teli udvar látványa tárult eléjük, aminek a közepén egy halkan csobogó szökőkút állt. Ahogy kiléptek a tágas térbe, lábukat puha fű érintette. Jól beszívták magukba a friss levegőt, hiszen nagyon régen jártak már kint az épületből.
Végre újra a szabadban!- gondolták.
-Mi is az, amit kért Mátyás király?- kérdezte a korona.
- Csak annyit írt a levélben, hogy jöjjünk ide. - válaszolta a gyertyatartó.
- Akkor először is keressük meg a bejáratot. - szólt az olló.
Hamar megtalálták az ajtót.
- Zárva van. - mondta csalódottan a kancsó.
- Támadt egy ötletem!- kiáltott föl a dobókocka. - Én olyan kicsi vagyok, hogy talán beférek a kulcslyukon. Hogyha bejutnék a várba, megkereshetném a kulcsot és kinyithatnám nektek az ajtót.
- Szuper!- kiáltották a többiek kórusban.
A dobókocka pont befért a kulcslyukon, mert az jó nagy volt.
- Bejutottam!- suttogott ki a többieknek.
Megtalálta a kulcsot és elfordította a zárban.
-Toljátok teljes erővel! - kiabált a korona.
Végül nehézkesen kinyitották, és bejutottak a várba.
-Irány a trónterem! - adta ki a parancsot a korona. Mátyás király biztos ott van!
Jól mondta, Mátyás király a trónteremben ült.
-Jó napot őfelsége!
A tárgyak meghajoltak.
-Ööö…beszélő tárgyak…? Jó napot!- köszöntötte őket a király.
A korona elmagyarázta Mátyás királynak, hogy ők tényleg élő tárgyak és azt, hogy mi történt velük útjuk során.
- Kérem, tartsa titokban ezt! – fejezte be a mondandóját a korona.
- Megpróbálom. - mondta Mátyás király.
- Oké, szóval miért is kellett ide jönnünk? - tért rá a lényegre a kancsó.
- Azért, mert ma lesz a bál és Beatrix királynő tiarája elveszett.
- Szóval azt szeretné, hogy segítsünk megkeresni?
- Pontosan.
- Hmm, nincs rá időnk. Reggel nyit a múzeum.
- Várjunk csak, olyan furcsán beszéltek és néztek, mintha nem értenétek semmit. Látom rajtatok, ti vagytok a tettesek! Hol van a tiara?!
- Nem mi voltunk, azt se tudjuk, hogy néz ki, nem loptuk el! – kiáltották kórusban az idegenek.
- Őrség, utánuk!
- Futás!
Futottak, ahogy csak bírtak.
- Ott van egy nagy farönk, bújjunk mögé! – oldotta meg egy pillanatra a helyzetet az olló.
- Nézzétek, ott vannak! - kiabált a főparancsnok.
- Mindjárt elkapnak, gurítsuk eléjük ezt a farönköt, akkor megbotlanak benne! - javasolta a csésze.
Bumm! A csapat a földön feküdt.
-Ébredjetek már! - förmedt rá a parancsnok az eszméletlen tagokra.
Eközben a tárgyak már messze jártak. Ezt látva a parancsnok utánuk iramodott, a csapatot faképnél hagyva. Már a nyomukban járt.
- Figyeljetek, egy pinceszerű alagút! Menjünk be, ott biztonságban leszünk!
- De el kell terelnünk a parancsnok figyelmét.
- Legyen az, - kezdte a véső -, hogy én és mondjuk, az olló elkezdünk a parancsnok körül össze-vissza szaladgálni. Ettől a parancsnok elszédül, aztán jön mindenki, leterítjük a földre és rohanunk a pincébe, amit jól bezárunk.
Így is tettek. A terv sikeres volt.
Az alagútban nagyon sötét volt. Óriási szerencséjük volt, mert a gyertyatartónál pont volt gyertya és gyufa. Így már fényük is lett.
- Merre tovább? - kérdezte a korona.
- Szerintem csak menjünk egyenesen, főnök.
Mentek, mentek csakis egyenesen. Örültek, mert nem voltak elágazó folyosók.
- Ott valami csillog! - kiáltott csodálkozva a csésze.
- Az Beatrix királynő tiarája! Hogy került ide?
- Nézzétek, más dolgok is vannak itt!
- Vigyük vissza őket Mátyás királynak, de előbb derítsük ki, hogy ki a tettes. - parancsolta meg a korona. Ekkor zajt hallottak.
Egerek futottak a tiara felé és gyorsan eldugták az ismeretlen lények elől.
-Á, szóval ti vagytok az igazi tettesek?! - mondta ravasz hangon a korona.
- Most szépen visszamegyünk Mátyás királyhoz, és megmondjuk, hogy ti vagytok a tolvajok. - hadarta az olló.
Az egerek a fejüket rázták.
-De, de!
A tárgyak elfogták az egereket és összeszedték az elcsent holmikat, köztük Beatrix királynő tiaráját. Az alagút a királynő szobája előtti folyosóra vezetett, ami mellett ott volt a király szobája.
Ez azért volt, hogyha megtámadták a várat, ki tudják menekíteni a királyi személyeket.
Az egerek kihasználták, hogy a királynő szobájához vezet az út. Így sikerült ellopniuk a tiaráját.
Onnan egy perc, és a trónterembe értek.
-Mátyás király! Ők a tettesek!
Az egerek kényszeredetten bólogattak.
-Bocsánat, hogy titeket vádoltalak a lopással! Azt elhiszem, hogy ezek a rágcsálók voltak.
Büntetésül pedig nem élhettek az alagútban egerek!
-A ti ajándékotok cserébe, hogy elmehettek a bálba és kinevezlek titeket kincstárnoknak.
Menjetek, a bál kezdődik, én odaadom Beatrixnek a tiaráját!
Gyönyörű lant hang szólt a bálban.
Mindenhol hosszú ruhás kisasszonyok táncoltak, díszes ruhába öltözött párjukkal.
És végre megjött a királyi pár!
Ettek, ittak, táncoltak. A tárgyak is nagyon jól szórakoztak.
- Ideje haza mennünk. - mondta a korona Mátyás királynak.
- Köszönöm a segítséget, és még egyszer bocsánat, hogy azt mondtam, ti vagytok a tettesek.
- Semmi baj! – mondta az összes tárgy egyszerre.
A tárgyak és Mátyás király összeölelkeztek. Utána a kis csapat visszament az időgéphez, ami tíz másodperc alatt visszarepítette őket a normális időbe.
A csapat tagjai a múzeumban elköszöntek egymástól, megbeszéltek, hogy egy hét múlva újra találkoznak és elmentek a helyükre. A hold már eltűnt és a múzeum nemsokára újra kinyitott. A tárgyak boldogan álltak a helyükön.
VÉGE!