VÁR a természet!
Kristálypaloták és hévforrások Juhász Árpád előadása a Budai-hegység barlangjairól ingyenes program! 2023. június 23., péntek 17:00 Budapestet gyakran nevezik a „barlangok fővárosának”, hiszen ez az egyetlen főváros a Földön, amelynek felszíne alatt számos, esetenként több kilométer hosszúságú barlang rejtőzik. Ezek többsége különleges, hévizek által vájt járatrendszer. A meleg víz hatását egyrészt a barlangok falába mélyült gömbfülkék, másrészt a járatok falán kivált ún. borsókövek, csodálatos gipszkristályok őrzik. Juhász Árpád – a Magyar Tudományos Akadémia tagja – már az 1960-as évektől népszerűsítette a geológia tudományát a sajtóban, rádióban és a televízióban. Láthattuk őt pl. a „Másfélmillió lépés…” című, az Országos Kéktúrát népszerűsítő, nagy sikerű TV-műsorban. Számos expedíció is fűződik a nevéhez: kutatásai során beutazta a világot, minden földrészről tudósított; 80 éves koráig 109 országban járt. A hévizes barlangok egykor az Ős-Duna partján keletkeztek, és a budai hegyek emelkedésével kerültek mai tengerszint feletti magasságukba. „VÁR a természet” című programsorozatunk ez alkalommal Juhász Árpád geológus, a hazai természettudományos ismeretterjesztés egyik legjelentősebb, többszörösen díjazott alakjának előadásával folytatódik, aki vetítéssel egybekötve mutatja be a főváros alatti mesevilágot. Tudja-e, mi az oka annak, hogy egyes barlangokban kialakultak cseppkövek, míg másokban egyáltalán nem? Vajon milyen rekordot tudhat magáénak a Pál-völgyi és a Mátyás-hegyi barlang? És miről nevezetes a Szemlő-hegyi-, a József-hegyi-, vagy éppen a Molnár János-barlang? Jöjjön el erre a különleges előadásra, ahol a „Tanár Úr” többek között a fenti kérdésekre is válaszol, de kiderül majd az is, hogy mi az a travertinó, és mely fürdőinket táplálják ma a mélyből feltörő hévforrások! Helyszín: Budapesti Történeti Múzeum Vármúzeum, Gótikus terem Találkozási pont: Mária Terézia festménynél A részvétel ingyenes, de regisztrációt kérünk. Amennyiben meglévő regisztrációját törölné, kérjük írjon a marketing.kommunikacio@btm. hu címre. Tájékoztatjuk, hogy a Budapesti Történeti Múzeum eseményein kép- és hangfelvétel készül, melyet a múzeum a kommunikációs felületein nyilvánosságra hoz. A felvétel törlését info@btm.hu címen kérheti. A vonatkozó adatkezelési tájékoztató elérhetősége: Adatkezelési Tájékoztató |