„EZ JÓ MULATSÁG, FÉRFI MUNKA VOLT!”
Nagyinterjú B. Nyékhelyi Dorottya régésszel a magyar-Anjou címeres selyemkárpit
előkerüléséről és jelentőségéről
A kiemelt fontosságú Szent György téri ásatáson 1999. október 4-én napvilágra került magyar-Anjou címeres selyemkárpit hatalmas szenzáció volt nemcsak hazai, de nemzetközi viszonylatban is. A kárpit ma a BTM Vármúzeum egyik legfontosabb, exkluzív műtárgya.
HOGYAN, MILYEN KÖRÜLMÉNYEK KÖZÖTT INDULT AZ ÁSATÁS, S MEDDIG TARTOTT?
1997 őszén kapott múzeumunk felkérést a Környezetvédelmi és Területfejlesztési Minisztériumtól a Szent György tér nyugati oldalának feltárására. Ez egy hatalmas, komoly szervezést igénylő, intenzív projekt volt: közel 8000 négyzetméter nagyságú területet kellett kutatni, több mint 10.000 köbméter, a feltárások során kitermelt földet elszállíttatni, s a területet a Magyar Honvédség tűzszerészeivel átvizsgáltatni. A II. világháborúban a Budapest visszavívásáért folytatott harcokban ugyanis a Vár rengeteg belövést kapott, emiatt bombák, lövedékek előbukkanására lehetett számítani. S valóban, találtunk is 100 kg-os légibombákat, aknavető lövedékeket, s több, Vécsey típusú kézigránátot. Kisebb-nagyobb megszakításokkal majdnem három évig, 2000 június végéig dolgoztunk az ásatáson Végh András, Magyar Károly és Bencze Zoltán kollégáimmal. Páratlan gazdagságú leletanyag került elő, a feldolgozásuk még ma is tart.
HOGYAN, MILYEN KÖRÜLMÉNYEK KÖZÖTT INDULT AZ ÁSATÁS, S MEDDIG TARTOTT?
1997 őszén kapott múzeumunk felkérést a Környezetvédelmi és Területfejlesztési Minisztériumtól a Szent György tér nyugati oldalának feltárására. Ez egy hatalmas, komoly szervezést igénylő, intenzív projekt volt: közel 8000 négyzetméter nagyságú területet kellett kutatni, több mint 10.000 köbméter, a feltárások során kitermelt földet elszállíttatni, s a területet a Magyar Honvédség tűzszerészeivel átvizsgáltatni. A II. világháborúban a Budapest visszavívásáért folytatott harcokban ugyanis a Vár rengeteg belövést kapott, emiatt bombák, lövedékek előbukkanására lehetett számítani. S valóban, találtunk is 100 kg-os légibombákat, aknavető lövedékeket, s több, Vécsey típusú kézigránátot. Kisebb-nagyobb megszakításokkal majdnem három évig, 2000 június végéig dolgoztunk az ásatáson Végh András, Magyar Károly és Bencze Zoltán kollégáimmal. Páratlan gazdagságú leletanyag került elő, a feldolgozásuk még ma is tart.
A KÁRPIT AZ EGYKORI TELEKI-PALOTA TERÜLETÉN (SZENT GYÖRGY TÉR 4.) TALÁLT, ÚN. 8-AS KÚTBÓL KERÜLT ELŐ. MIT TUDUNK AZ ÉPÜLET TÖRTÉNETÉRŐL?
Gróf Teleki József (1738–1796) magyar főispán, híres könyvgyűjtő vásárolta meg a telket 1787-ben egy katonai árverésen, s építtetett ide egy kétemeletes palotát. A copf homlokzatú ház nem arisztokrata palotaként, hanem bérházként szolgált – egy 1804-es budai házösszeírás adatai szerinti 12 db konyhája alapján 12 lakásos bérházként. Az épület a 19. század közepén a Kincstáré lett, ettől kezdve egy ideig a Honvéd Főparancsnokság működött itt.
1892-ben József főherceg (1833–1905), József nádor fia, a Magyar Honvédség főparancsnoka vásárolta meg az Államkincstártól 320 000 forintért, s alakíttatta át historizáló stílusban a kor híres építészpárosával: Korb Flórissal és Giergl Kálmánnal (a Zeneakadémia tervezőivel). A palotától északra álló barokk házakat a tulajdonos megvásárolta és lebonttatta, helyükön parkot és luxusistállót alakíttatott ki. A II. világháború során megsérült a palota, melynek maradványait 1968-ban végül felrobbantották és a törmelékanyag 3-4 m vastagon terült szét a Várhegy talaján. Ezen a törmelékanyagon keresztülhatolva bukkantunk rá az egykori Teleki-palota mélypincéjében megbújó, márgába-sziklába vágott kútra.
Gróf Teleki József (1738–1796) magyar főispán, híres könyvgyűjtő vásárolta meg a telket 1787-ben egy katonai árverésen, s építtetett ide egy kétemeletes palotát. A copf homlokzatú ház nem arisztokrata palotaként, hanem bérházként szolgált – egy 1804-es budai házösszeírás adatai szerinti 12 db konyhája alapján 12 lakásos bérházként. Az épület a 19. század közepén a Kincstáré lett, ettől kezdve egy ideig a Honvéd Főparancsnokság működött itt.
1892-ben József főherceg (1833–1905), József nádor fia, a Magyar Honvédség főparancsnoka vásárolta meg az Államkincstártól 320 000 forintért, s alakíttatta át historizáló stílusban a kor híres építészpárosával: Korb Flórissal és Giergl Kálmánnal (a Zeneakadémia tervezőivel). A palotától északra álló barokk házakat a tulajdonos megvásárolta és lebonttatta, helyükön parkot és luxusistállót alakíttatott ki. A II. világháború során megsérült a palota, melynek maradványait 1968-ban végül felrobbantották és a törmelékanyag 3-4 m vastagon terült szét a Várhegy talaján. Ezen a törmelékanyagon keresztülhatolva bukkantunk rá az egykori Teleki-palota mélypincéjében megbújó, márgába-sziklába vágott kútra.
A kút bontás közben
|
MILYEN VOLT AZ ITT ZAJLÓ MUNKA, MILYEN KINCSEKET REJTETT A KÚT?
A rendkívül szűk kútban nehézkes volt a munkamenet: csak egy ember tudott benne bontani, s külön nehezítette a dolgát, hogy olyan bűzös volt a helyszín, hogy meg kellett találnunk az átszellőztetés módját: szagelszívót kellett működtetnünk. A bűz azonban ennek ellenére is oly intenzív volt, hogy „hazavittük” otthonainkba is családtagjaink „nagy örömére”. Mindezen nehézségek ellenére a mi örömünk tényleg nagy volt, mert mesés, évszázadokon keresztül a földben pihenő leletegyüttes várt itt ránk. A kút alsó 5 méterét kitöltő, iszapos rétegben a légmentesség és az állandó (ismeretlen eredetű) vízutánpótlás számunkra rendkívül szerencsés és szokatlan módon megőrizte a szerves – bőr, fa, növényi mag, textil – anyagokat. Ezek mellett elképesztően gazdag kerámiaanyag is napvilágra került, melynek feldolgozása ezután lefoglalta a restaurátor osztály szinte teljes kapacitását: mintegy 660 db ép, vagy jó állapotban lévő, jól összeilleszthető darabbal tudtak dolgozni. A többségük ún. házikerámia, de egyedinek számít egy bordázott, héber írásjeles pohár, melyen a jelek némelyike felismerhető (alef, gimel?), de értelmezésük még vitatott. Ezen a területen helyezkedett el ugyanis Buda első zsidó negyede. |
"A magyar-Anjou címeres kárpitot összegyúrt sárgombóc formájában, mintegy 10 m mélységben találtuk meg több, szintén selyemből készült textillelettel együtt."
ELÉRKEZTÜNK A „NAGY LELETHEZ”! MIT TUDHATUNK RÓLA?
A nagy lelet valóban csak egy összegyűrt sárcsomónak tűnt, a restaurátorok csak a bontásnál jöttek rá, hogy milyen jelentőségű tárggyal van dolguk. Ahogy terjedt a hír a múzeumban, futott is mindenki a restaurátorműhelybe! A bontást és előzetes tisztítást követően átkerült a kárpit az Iparművészeti Múzeumba, ahol rendelkezésre álltak azok a műszerek és berendezések, melyekre az előkészítő műveletek és a konzerválás során szükség volt. A restaurálás – állapotfelmérés, anyag- és készítéstechnikai vizsgálatok, színelemzés, mindezek fotó- és rajzdokumentációja, konzerválási terv – több hónapon keresztül tartott, s csak ezek után került a selyemkárpit állandó helyére, egy portól és fénytől védett, klimatizált vitrinbe, terembe a BTM Vármúzeumában.
GONDOLOM, MIVEL TEXTILRŐL VAN SZÓ, AZ ANYAG ÉS A MINTÁZAT AZ, AMI JELENTÉSSEL ÉS JELENTŐSÉGGEL RUHÁZZA FEL.
Igen, mindkettő mutatja, hogy nem mindennapi leletről van szó. A selyem önmagában értékes anyagnak számított a középkorban: a gazdagságot, rangot jelezte. A kárpit eredetileg alábélelt lehetett a rajta látható varrásnyomok alapján; a készítés technikája: rátéthímzéses, több darabból összevarrt. Eredeti méretét nem ismerjük, jelenlegi formájában a szélén durván lenyírt, visszahajtott, de ez az elfoszlott anyag javításával is magyarázható. Mellette találtak szintén selyemből tölgyleveles-makkos rátétdíszeket, de nem tudjuk, hogy a kárpit összetartozott-e ezekkel.
A mintázata heraldikai jelentést hordoz: ez a családi ágak azonosítását tette lehetővé. A mintázat az Árpádok vörös-ezüst (fehér) vágásos és az Anjou-k kék alapon aranyliliomos címerét rombusz alakú, ún. rutapajzsokban ábrázolja. Az Anjou pajzson a liliomok felett fekvő, E betűt formázó, háromágú, lebegő, tornagallérnak nevezett jel látható. Ez a heraldikában címertörésnek nevezett ábrázolás a francia ágtól különbözteti meg a darabot, s a nápolyi Anjou uralkodók címerhasználatával kapcsolja össze.
TEHÁT A MINTA FŐÚRI CSALÁDRA, AKÁR URALKODÓRA IS UTALHAT? UTÓBBI ESETÉBEN KIRE?
Igen, az ábrázolás miatt a tulajdonost az Anjou-házi uralkodóink és azok legszűkebb környezetében kell keresnünk, s a kárpitot a 14. század első felére kelteznünk. A háromágú tornagallér használata I. Károly (közismertebb nevén Károly Róbert) nagyanyjánál, Árpád-házi Mária nápolyi királynénál már kimutatható volt. Emellett Károly 1331-ben készült kettős felségpecsétjén látható a trónuson ülő uralkodó, és a trónus kárpitja megszólalásig hasonló mintát mutat, mint a kútban talált anyag. Elképzelhető, hogy koronázási-esküvői vagy temetési kellékek része volt a textil – a visegrádi várban elhunyt Károly díszesen felravatalozott holttestét először ugyanis hajón Budára szállították, s a Nagyboldogasszony-templomban ravatalozták fel. Itt három napig folyamatosan imádkoztak érte, majd megtartották az ünnepélyes gyászmisét és ezután indult a gyászmenet Fehérvárra. A leletek korszakolását segítette egyébként, hogy Zsigmond király uralkodásának második felében használt pénzeket találtunk a kút alján.
A nagy lelet valóban csak egy összegyűrt sárcsomónak tűnt, a restaurátorok csak a bontásnál jöttek rá, hogy milyen jelentőségű tárggyal van dolguk. Ahogy terjedt a hír a múzeumban, futott is mindenki a restaurátorműhelybe! A bontást és előzetes tisztítást követően átkerült a kárpit az Iparművészeti Múzeumba, ahol rendelkezésre álltak azok a műszerek és berendezések, melyekre az előkészítő műveletek és a konzerválás során szükség volt. A restaurálás – állapotfelmérés, anyag- és készítéstechnikai vizsgálatok, színelemzés, mindezek fotó- és rajzdokumentációja, konzerválási terv – több hónapon keresztül tartott, s csak ezek után került a selyemkárpit állandó helyére, egy portól és fénytől védett, klimatizált vitrinbe, terembe a BTM Vármúzeumában.
GONDOLOM, MIVEL TEXTILRŐL VAN SZÓ, AZ ANYAG ÉS A MINTÁZAT AZ, AMI JELENTÉSSEL ÉS JELENTŐSÉGGEL RUHÁZZA FEL.
Igen, mindkettő mutatja, hogy nem mindennapi leletről van szó. A selyem önmagában értékes anyagnak számított a középkorban: a gazdagságot, rangot jelezte. A kárpit eredetileg alábélelt lehetett a rajta látható varrásnyomok alapján; a készítés technikája: rátéthímzéses, több darabból összevarrt. Eredeti méretét nem ismerjük, jelenlegi formájában a szélén durván lenyírt, visszahajtott, de ez az elfoszlott anyag javításával is magyarázható. Mellette találtak szintén selyemből tölgyleveles-makkos rátétdíszeket, de nem tudjuk, hogy a kárpit összetartozott-e ezekkel.
A mintázata heraldikai jelentést hordoz: ez a családi ágak azonosítását tette lehetővé. A mintázat az Árpádok vörös-ezüst (fehér) vágásos és az Anjou-k kék alapon aranyliliomos címerét rombusz alakú, ún. rutapajzsokban ábrázolja. Az Anjou pajzson a liliomok felett fekvő, E betűt formázó, háromágú, lebegő, tornagallérnak nevezett jel látható. Ez a heraldikában címertörésnek nevezett ábrázolás a francia ágtól különbözteti meg a darabot, s a nápolyi Anjou uralkodók címerhasználatával kapcsolja össze.
TEHÁT A MINTA FŐÚRI CSALÁDRA, AKÁR URALKODÓRA IS UTALHAT? UTÓBBI ESETÉBEN KIRE?
Igen, az ábrázolás miatt a tulajdonost az Anjou-házi uralkodóink és azok legszűkebb környezetében kell keresnünk, s a kárpitot a 14. század első felére kelteznünk. A háromágú tornagallér használata I. Károly (közismertebb nevén Károly Róbert) nagyanyjánál, Árpád-házi Mária nápolyi királynénál már kimutatható volt. Emellett Károly 1331-ben készült kettős felségpecsétjén látható a trónuson ülő uralkodó, és a trónus kárpitja megszólalásig hasonló mintát mutat, mint a kútban talált anyag. Elképzelhető, hogy koronázási-esküvői vagy temetési kellékek része volt a textil – a visegrádi várban elhunyt Károly díszesen felravatalozott holttestét először ugyanis hajón Budára szállították, s a Nagyboldogasszony-templomban ravatalozták fel. Itt három napig folyamatosan imádkoztak érte, majd megtartották az ünnepélyes gyászmisét és ezután indult a gyászmenet Fehérvárra. A leletek korszakolását segítette egyébként, hogy Zsigmond király uralkodásának második felében használt pénzeket találtunk a kút alján.
I. Károly (Károly Róbert) harmadik, úgynevezett kettős felségpecsétje 1331-ből
JOGGAL MERÜL FEL A KÉRDÉS, HOGY MIÉRT DOBTAK KI EGY ILYEN ÉRTÉKES ANYAGOT?
Biztosat, mint a régészetben oly sokszor, nem tudhatunk. Találgatni tudunk: valószínűleg épp a heraldikai ábrázolás miatt nem lehetett újrahasznosítani az amúgy értékes anyagot, illetve a bélését feltehetően igen, hiszen azt még a kútba dobás előtt lefejtették róla. Az apró selyemdarabokból összevarrt textilt elavult címertani jelentése miatt viszont nem lehetett már Zsigmond király uralkodása alatt felhasználni. Ugyanakkor ez az elgondolás nem érvényes a kárpit mellett megtalált tölgyleveles selymekre, hiszen ez a minta a kályhacsempéken épp Zsigmond korában tűnt fel több kályhán is. További érdekes ellentmondás, hogy a kútban talált többi lelet a kárpittal ellentétben inkább a köznéphez köthető.
Biztosat, mint a régészetben oly sokszor, nem tudhatunk. Találgatni tudunk: valószínűleg épp a heraldikai ábrázolás miatt nem lehetett újrahasznosítani az amúgy értékes anyagot, illetve a bélését feltehetően igen, hiszen azt még a kútba dobás előtt lefejtették róla. Az apró selyemdarabokból összevarrt textilt elavult címertani jelentése miatt viszont nem lehetett már Zsigmond király uralkodása alatt felhasználni. Ugyanakkor ez az elgondolás nem érvényes a kárpit mellett megtalált tölgyleveles selymekre, hiszen ez a minta a kályhacsempéken épp Zsigmond korában tűnt fel több kályhán is. További érdekes ellentmondás, hogy a kútban talált többi lelet a kárpittal ellentétben inkább a köznéphez köthető.
A magyar-Anjou címeres selyemkárpit. Fotó: Tihanyi Bence
PÉLDÁTLAN SZAKMAI ÖSSZEFOGÁS JÖTT LÉTRE A KÁRPIT KAPCSÁN, MESÉLNÉL ERRŐL?
Nem tudok meghatottság nélkül gondolni erre az időszakra. Mind a szakmai életemben, mind a személyes életemben kiemelkedő, talán megismételhetetlen élményt jelentett. A legkisebb leletet is ugyanolyan kiapadhatatlan érdeklődéssel próbálom felderíteni, mint ezt, de a kárpit nyomán létrejött szakmai összefogást megélni csodálatos volt. Nagyon sok akkori régész, művészettörténész- és építészhallgató, ma már elismert szakemberek is részt vettek a munkálatokban. Az egész szakma fellelkesült, a legkülönbözőbb tudományágak neves képviselői adták a munkához a szakértelmüket, s rakták össze az információmorzsákat.
Nagy segítségemre voltak régészkollégáim, az ásatásrészek vezetői, szervezői: Végh András, Magyar Károly, Bencze Zoltán, illetve az akkor még kezdő régésztechnikus, ma a Vármúzeum Középkori Főosztályának vezetője: Terei György. A restaurálásban Bakayné Perjés Judit főrestaurátor (BTM) mellett részt vett E. Nagy Katalin és Pataki Anikó, az Iparművészeti Múzeum munkatársai. A színezékvizsgálatban a Magyar Nemzeti Múzeumban dolgozó Járó Márta működött közre.
A RÉGÉSZEK SZOKTÁK A MUNKÁJUKAT PUZZLE-HOZ HASONLÍTANI, MELYNEK EREDMÉNYEI A NAGY KÖZÖS TUDÁS EGÉSZÉHEZ TESZNEK HOZZÁ EGY-EGY DARABOT. EZ AZ ÁSATÁS, A HOZZÁ KAPCSOLÓDÓ KUTATÁSOK MILYEN EREDMÉNYEKET HOZTAK?
A kárpiton kívül a többi, kútból előkerült lelet vizsgálatához is hihetetlen sok segítséget kaptunk. Az előkerült nagyobb faleleteket a helyszínen, a mélypince viszonylag egyenletes hőmérsékletű terében, a kút saját vizével feltöltött, nagy méretű fakádban tároltuk, a bőröket pedig naponta szállítottuk át a hűtőszekrényünkből a múzeum restaurátorműhelyébe.
A kitermelt iszapos földet hatalmas munkával négy, különböző finomságú szitasoron átiszapoltuk, hogy lássuk, mit rejt a tartalma. Milliós nagyságrendű növényi maradvány, magok, valamint állati maradványok, állatcsontok maradtak fent a szita tetején. Babos Károly (ELTE) végezte el a fafajták vizsgálatát: a fák többségében Magyarországon őshonos, összesen 27 fafajtához tartoznak a fenyőféléktől a puszpángon át a babérboroszlánig. A növénytani vizsgálatokat Gyulai Ferenc (ma a Szent István Egyetem professzora, az MTA doktora), az állatmaradványokét Szél Győző, a Magyar Természettudományi Múzeum munkatársa és Daróczi-Szabó László archaeozoológus (BTM) végezte. Az ő elemzéseik, tanulmányaik jelentősen növelték a középkori növényi kultúráról, a középkorban itt termesztett haszonnövényekről, fa- és gyümölcsfajtákról, gyomnövényekről, állatokról addig megszerzett tudásunkat.
Nem tudok meghatottság nélkül gondolni erre az időszakra. Mind a szakmai életemben, mind a személyes életemben kiemelkedő, talán megismételhetetlen élményt jelentett. A legkisebb leletet is ugyanolyan kiapadhatatlan érdeklődéssel próbálom felderíteni, mint ezt, de a kárpit nyomán létrejött szakmai összefogást megélni csodálatos volt. Nagyon sok akkori régész, művészettörténész- és építészhallgató, ma már elismert szakemberek is részt vettek a munkálatokban. Az egész szakma fellelkesült, a legkülönbözőbb tudományágak neves képviselői adták a munkához a szakértelmüket, s rakták össze az információmorzsákat.
Nagy segítségemre voltak régészkollégáim, az ásatásrészek vezetői, szervezői: Végh András, Magyar Károly, Bencze Zoltán, illetve az akkor még kezdő régésztechnikus, ma a Vármúzeum Középkori Főosztályának vezetője: Terei György. A restaurálásban Bakayné Perjés Judit főrestaurátor (BTM) mellett részt vett E. Nagy Katalin és Pataki Anikó, az Iparművészeti Múzeum munkatársai. A színezékvizsgálatban a Magyar Nemzeti Múzeumban dolgozó Járó Márta működött közre.
A RÉGÉSZEK SZOKTÁK A MUNKÁJUKAT PUZZLE-HOZ HASONLÍTANI, MELYNEK EREDMÉNYEI A NAGY KÖZÖS TUDÁS EGÉSZÉHEZ TESZNEK HOZZÁ EGY-EGY DARABOT. EZ AZ ÁSATÁS, A HOZZÁ KAPCSOLÓDÓ KUTATÁSOK MILYEN EREDMÉNYEKET HOZTAK?
A kárpiton kívül a többi, kútból előkerült lelet vizsgálatához is hihetetlen sok segítséget kaptunk. Az előkerült nagyobb faleleteket a helyszínen, a mélypince viszonylag egyenletes hőmérsékletű terében, a kút saját vizével feltöltött, nagy méretű fakádban tároltuk, a bőröket pedig naponta szállítottuk át a hűtőszekrényünkből a múzeum restaurátorműhelyébe.
A kitermelt iszapos földet hatalmas munkával négy, különböző finomságú szitasoron átiszapoltuk, hogy lássuk, mit rejt a tartalma. Milliós nagyságrendű növényi maradvány, magok, valamint állati maradványok, állatcsontok maradtak fent a szita tetején. Babos Károly (ELTE) végezte el a fafajták vizsgálatát: a fák többségében Magyarországon őshonos, összesen 27 fafajtához tartoznak a fenyőféléktől a puszpángon át a babérboroszlánig. A növénytani vizsgálatokat Gyulai Ferenc (ma a Szent István Egyetem professzora, az MTA doktora), az állatmaradványokét Szél Győző, a Magyar Természettudományi Múzeum munkatársa és Daróczi-Szabó László archaeozoológus (BTM) végezte. Az ő elemzéseik, tanulmányaik jelentősen növelték a középkori növényi kultúráról, a középkorban itt termesztett haszonnövényekről, fa- és gyümölcsfajtákról, gyomnövényekről, állatokról addig megszerzett tudásunkat.
|
AZZAL KEZDTÜK AZ INTERJÚT, HOGY NEMCSAK HAZAI, DE NEMZETKÖZI VISZONYLATBAN IS SZENZÁCIÓNAK SZÁMÍTOTT A KÁRPIT. HOGYAN NYILVÁNULT EZ MEG?
A textil előkerülésekor a BTM akkori főigazgatója (Bodó Sándor) sajtótájékoztatót hívott össze, a közvélemény így nagyon hamar értesült a páratlan régészeti leletről. Hírt adott róla a hazai sajtó, Tari János filmet forgatott róla a restaurálástól „A múlt rétegei” címmel megrendezett kiállításig (2002. március 29. - 2003. február 23.), melyen a kárpit a kísérőleletek egy részével együtt látható volt. A múzeum szakmai sorozata külön kötetet szánt az ásatási eredményeink ismertetésére (B. Nyékhelyi Dorottya: Középkori kútlelet a budavári Szent György téren, Monumenta Historica Budapestinensia XII., 2003). A textilről Raics Renáta textilművész készített másolatot öt hosszú hónap alatt, hiszen az eredeti nem volt szállítható állapotban, így külföldi kiállításokra csak a másolat utazhatott. A már említett „A múlt rétegei” tárlat 2003-ban a Zágrábi Városi Múzeumban is kiállításra került, valamint bemutattuk a kárpit másolatát Párizsban, a Musée Carnavalet várostörténeti múzeum termeiben az „Un château pour un Royaume Budapest” című kiállításon (2001. június 15. – szeptember 16.) is. |
A Szent György téri 8-as kútból előkerült Zsigmond kori érmék. Fotó: Tihanyi Bence
|