EGY LENGYEL TÁL A TÖRÖK BUDÁN
Ez a kis tálka sokak számára akár ismerős lehet: a népi fazekasság termékei között láthatunk hasonlóakat. A forma is megszokott, már-már hétköznapi. A maga korában, a 17. században azonban újdonság volt. A 16. század második felében kezdett nagy számban elterjedni a festett kerámia tál/tányér mint edénytípus. Előtte szinte csak a nagyon értékes reneszánsz majolikatermékek között találunk tálakat, tányérokat. Ennek a tálkának érdekes a díszítése is: míg ma a sok színes kerámiaedény természetes számunkra, egykor nagy technikai bravúr volt annak megoldása, hogy a színek ne folyjanak össze az edény égetése során. Az itt látható tálkát Lengyelországban, Miechocin településen készítették, és a 17. században került Budára. Talán ajándék volt az egyik bég számára. Fotók: Keppel Ákos/BTM |

A Budapesti Történeti Múzeum Vármúzeuma 2017 októberében indította 1 hónap, 1 tárgy, 1 régész című sorozatát.
A múzeum régészei végzik az összes régészeti feltárást Budapesten, ezen belül a Vármúzeum munkatársai a középkori kutatásokat. Az ezek során előkerült tárgyi emlékek a Vármúzeumba kerülnek.
A sorozat célja, hogy a régészek – az általuk legérdekesebbnek ítélt leleteken keresztül - megismertethessék szakmájuk szépségét és jelentőségét az érdeklődőkkel. Az általuk választott, kiemelt tárgyak mindegyikéhez egy-egy érdekfeszítő történet kapcsolódik, mely a tárgy történetén kívül a régész tárgyhoz fűződő személyes viszonyáról is mesél.
Az 1 hónap, 1 tárgy, 1 régész sorozat a műtárgyak mögött az embert is megmutatja, aki nyomoz, kutat, ás, keresi a múlt kapcsolódását a jelenhez, és választásával valami olyat ajánl a látogatóközönség figyelmébe, mely kifejezetten izgalmas, s benne az egyéni történet a tényekkel alátámasztott, történeti tudással ötvöződik.
2020 májusában 1 HÓNAP - 1 TÁRGY néven megújult a sorozat: múzeumunk régészei mellett olyan kollégáink is megismertethetik az érdeklődőkkel az általuk ajánlott izgalmas tárgyakon keresztül szakmájuk szépségét, akiknek területe kapcsolódik a régészethez – történészek, restaurátorok, archeozoológusok is kutatják, nyomozzák a múlt emlékeit, s a múlt kapcsolódását a jelenhez.
A kiállított tárgyaknak a középkori kert egykori része, a mai Királypince ad helyet hónapról hónapra.