2021 novemberében Gálvölgyi Orsolya régész ismerteti meg az érdeklődőket az Aranybástyából származó tiroli tallérokkal.
A Csónak utca 1-3. számú telken fedeztük fel az Aranybástya maradványait (Tóth Anikó ásatása, 2001). A keleti várlejtőn a törökök az 1684-es ostrom után a korábbi sövényfal helyett kőfalat emeltek, amit két bástyával erősítettek meg: az Ezüst-, illetve az Aranybástyával. Utóbbit végül 1685-ben fejezték be.
A bástya falain kívül egy hódoltságkori temetőt is feltártunk, ami az erődítés megépülése előtt működhetett a 17. század első felében. Habár a sírokból kevés mellékletet (a holtesten lévő és mellette elhelyezett tárgyakat) sikerült kiemelni, gazdagságában kitűnt az összes közül a 37. sír: az ott talált csontváz bal lábszárcsontja mellett 89 pénzérmét és két kis bronz török pecsétnyomót* találtunk. A pénzlelet magyar, lengyel és török aprópénzekből áll, a legértékesebb benne a fotókon látható két tiroli tallér. A tallér a kora újkori pénztörténet legnépszerűbb pénzfajtája volt, a 16. században a legtöbb európai állam verette. Ezekben az időkben a pénzek gyakran kerültek be más országok pénzforgalmába, s váltak kedvelt fizetőeszközzé távol eredeti otthonuktól. Nincs ez másként esetünkben sem, a két veretet II. Ferdinánd (1564–1595) tiroli herceg bocsátotta ki. A tiroli tallérok – a pénz- és kincsleletek tanúsága szerint – elterjedtek a Magyar Királyságban a 16. század végén, a 17. század elején. Ritkán fordul elő, hogy török kori temetkezéshez ilyen nagy mennyiségű pénzérme tartozzon, valamint nem jellemző, hogy tiroli tallér sírból kerüljön elő. Annak köszönhető, hogy ezek a tárgyak ránk maradtak, hogy valószínűleg egy bőrerszényben helyezték el őket, melyet aztán az illető csizmájába rejtettek el, vagy varrtak bele a harisnyájába. A halottat így nem rabolták ki, senkinek nem szúrtak szemet a szép ezüsttallérok. A török kori Buda mindennapi pénzhasználatának különleges bizonyítékai ezek a pénzek, hiszen igazolják a nyugat-európai érmék helyi használatát az oszmán megszállás alatt is. Gálvölgyi Orsolya, régész-numizmatikus, BTM Vármúzeum Középkori Főosztály *A pecsétnyomók megtekinthetők a Budapest – Fény és árnyék – A főváros 1000 éves története című állandó kiállításunkban, A kultúra helyszínei című részben. |
|

A Budapesti Történeti Múzeum Vármúzeuma 2017 októberében indította 1 hónap, 1 tárgy, 1 régész című sorozatát.
A múzeum régészei végzik az összes régészeti feltárást Budapesten, ezen belül a Vármúzeum munkatársai a középkori kutatásokat. Az ezek során előkerült tárgyi emlékek a Vármúzeumba kerülnek.
A sorozat célja, hogy a régészek – az általuk legérdekesebbnek ítélt leleteken keresztül - megismertethessék szakmájuk szépségét és jelentőségét az érdeklődőkkel. Az általuk választott, kiemelt tárgyak mindegyikéhez egy-egy érdekfeszítő történet kapcsolódik, mely a tárgy történetén kívül a régész tárgyhoz fűződő személyes viszonyáról is mesél.
Az 1 hónap, 1 tárgy, 1 régész sorozat a műtárgyak mögött az embert is megmutatja, aki nyomoz, kutat, ás, keresi a múlt kapcsolódását a jelenhez, és választásával valami olyat ajánl a látogatóközönség figyelmébe, mely kifejezetten izgalmas, s benne az egyéni történet a tényekkel alátámasztott, történeti tudással ötvöződik.
2020 májusában 1 HÓNAP - 1 TÁRGY néven megújult a sorozat: múzeumunk régészei mellett olyan kollégáink is megismertethetik az érdeklődőkkel az általuk ajánlott izgalmas tárgyakon keresztül szakmájuk szépségét, akiknek területe kapcsolódik a régészethez – történészek, restaurátorok, archeozoológusok is kutatják, nyomozzák a múlt emlékeit, s a múlt kapcsolódását a jelenhez.
A kiállított tárgyaknak a középkori kert egykori része, a mai Királypince ad helyet hónapról hónapra.