2020 októberében Terei György régész ismerteti meg az érdeklődőket egy Szent György-alakos kályhacsempe történetével.
Mi számít a legizgalmasabb leletnek? – teszik fel a kérdést sokszor a régésznek. Erre azonban nehéz válaszolni. Általában azok a különlegesebb tárgyak, leletegyüttesek állnak közel az ember szívéhez, amelyeknek történetük van vagy kérdéseket vetnek fel.
2018 őszén az Erdélyi bástya feltárása közben az I. kerület Táncsics Mihály u. 9. szám alatti félköríves erődítményből nagy mennyiségű vörös színű, mázatlan kályhacsempe és kályhaszemtöredék került elő. Már a helyszínen látszódott, hogy a földes, még tisztítatlan darabok között vannak figurákat, motívumokat ábrázoló elemek. A gondos restaurátori munka felfedte, hogy a kályhacsempék Szent György és a sárkány harcát ábrázolják. Az első felmerülő kérdés az volt, hogyan került egy törökök által használt erődítésbe egy szentet ábrázoló kályha. Erre könnyű volt választ adni, hiszen a rétegviszonyokból látszott, hogy a leletek a betöltésből származnak. Tehát amikor a romokat a 17. század legvégén, a 18. század elején feltöltötték, akkor önthették oda ezt a kályhaomladékot is. További kérdések lehetnek, hogy honnan kerülhetett ide, s kié lehetett egykoron a kályha. A visszafoglaló harcok során pusztulhatott el? Lehetnek-e még darabok akár az Erdélyi bástyában, akár a budai Várban? Számtalan kérdés, melyekre talán a közeli vagy távoli jövőben kaphatunk választ, de az is előfordulhat, hogy sohasem. |

A Budapesti Történeti Múzeum Vármúzeuma 2017 októberében indította 1 hónap, 1 tárgy, 1 régész című sorozatát.
A múzeum régészei végzik az összes régészeti feltárást Budapesten, ezen belül a Vármúzeum munkatársai a középkori kutatásokat. Az ezek során előkerült tárgyi emlékek a Vármúzeumba kerülnek.
A sorozat célja, hogy a régészek – az általuk legérdekesebbnek ítélt leleteken keresztül - megismertethessék szakmájuk szépségét és jelentőségét az érdeklődőkkel. Az általuk választott, kiemelt tárgyak mindegyikéhez egy-egy érdekfeszítő történet kapcsolódik, mely a tárgy történetén kívül a régész tárgyhoz fűződő személyes viszonyáról is mesél.
Az 1 hónap, 1 tárgy, 1 régész sorozat a műtárgyak mögött az embert is megmutatja, aki nyomoz, kutat, ás, keresi a múlt kapcsolódását a jelenhez, és választásával valami olyat ajánl a látogatóközönség figyelmébe, mely kifejezetten izgalmas, s benne az egyéni történet a tényekkel alátámasztott, történeti tudással ötvöződik.
2020 májusában 1 HÓNAP - 1 TÁRGY néven megújult a sorozat: múzeumunk régészei mellett olyan kollégáink is megismertethetik az érdeklődőkkel az általuk ajánlott izgalmas tárgyakon keresztül szakmájuk szépségét, akiknek területe kapcsolódik a régészethez - történészek, restaurátorok, archeozoológusok is kutatják, nyomozzák a múlt emlékeit, s a múlt kapcsolódását a jelenhez.
A kiállított tárgyaknak a középkori kert egykori része, a mai Királypince ad helyet hónapról hónapra.