2019 októberében B. Nyékhelyi Dorottya régész ismerteti meg az érdeklődőket egy középkori lepárló történetével.
Középkori lepárló a budai várból
A Budát övező dombokon a középkorban szőlőművelés is folyt. A szőlőből nem csak bor készült. A középkori gyógyászatban lepárlással „aqua vitae”-t (szó szerint: az élet vize) is előállítottak, ezt gyógyszerként árusították. A középkorban az égetett szeszt, desztillált alkoholt, de esetenként a gyógynövénnyel együtt lepárolt alkoholt illették a fenti elnevezéssel. Lepárlókat a gyógynövények párlatainak készítése során is használtak. Budán a középkorból több, a régészeti ásatások során előkerült alembicumot, desztillálókészüléket ismerünk, ezek különböző anyagokból – kerámia, üveg – és változatos méretekben készültek. Az edények felhasználásuk szerint is nagy változatosságot mutatnak. Lepárlóedényeket használtak a fémmegmunkálás során bizonyos ötvös eljárásokhoz, így a tűzaranyozásnál a higany lepárlásához, visszanyeréséhez. A bemutatott középkori tárgyak a budai vár előterében folytatott régészeti ásatások során kerültek elő. |

A Budapesti Történeti Múzeum Vármúzeuma 2017 októberében indította 1 hónap, 1 tárgy,
1 régész című sorozatát.
A múzeum régészei végzik az összes régészeti feltárást Budapesten, ezen belül a Vármúzeum munkatársai a középkori kutatásokat. Az ezek során előkerült tárgyi emlékek a Vármúzeumba kerülnek.
A sorozat célja, hogy a régészek – az általuk legérdekesebbnek ítélt leleteken keresztül - megismertethessék szakmájuk szépségét és jelentőségét az érdeklődőkkel. Az általuk választott, kiemelt tárgyak mindegyikéhez egy-egy érdekfeszítő történet kapcsolódik, mely a tárgy történetén kívül a régész tárgyhoz fűződő személyes viszonyáról is mesél.
Az 1 hónap, 1 tárgy, 1 régész sorozat a műtárgyak mögött az embert is megmutatja, aki nyomoz, kutat, ás, keresi a múlt kapcsolódását a jelenhez, és választásával valami olyat ajánl a látogatóközönség figyelmébe, mely kifejezetten izgalmas, s benne az egyéni történet a tényekkel alátámasztott, történeti tudással ötvöződik.
A kiállított tárgyaknak a középkori kert egykori része, a mai Királypince ad helyet hónapról hónapra.