2019 májusában Daróczi-Szabó Márta archaeozoológus ismerteti meg az érdeklődőket egy négyszarvú juhkoponya történetével.

Az archaeozoológusok (azaz a régészeti állattannal foglalkozó szakemberek) csak ritkán vesznek részt az ásatásokon, a munkánk jellegéből kifolyólag az állatmaradványok túlnyomó többsége már csak a leletanyag feldolgozásának részeként, alapos tisztítást követően kerül hozzánk. A kiállított koponya különleges formájára így először az I. kerületi Szent György tér 4–10. lelőhelyet Végh András vezetésével feltáró régészek és ásatási segítőik figyeltek fel, utána jutott csak be a Vármúzeumba további vizsgálatok céljából. Bár a pontos keltezése nem ismert, a múzeum egyéb ásatásain talált hasonló darabok 14–15. századiak, így valószínűleg ez a koponya is ebből az időszakból származik.

A kettőnél több szarvval született juhok amúgy is ritkaságszámba mennek az élővilágban (a jelenség egyébként genetikai okokkal magyarázható), a régészeti leletek között azonban, amelyek megmaradását jóval több tényező befolyásolja, még ritkábban fordulnak elő. Éppen ezért örvendetes, hogy hazánk területéről hat ilyen darab is előkerült, ebből öt a Vármúzeum ásatásairól. Ezek azonban csak kisebb-nagyobb töredékek, az itt bemutatott koponya a legépebb közülük. A 3-4 év körüli kos szarvcsapjai nagyjából szimmetrikusan helyezkednek el, kettő felfelé áll és csak enyhén ívelt, kettő pedig oldalirányba nőve lefelé görbül. Az állat homlokcsontján, illetve a szarvcsapok tövénél is látszódnak bárdolásnyomok, amik felvetik annak a lehetőségét, hogy a különleges állású szarvakat a koponyatetővel egyfajta trófeaként szerették volna megőrizni.

​Az ilyen állatok legkorábbi hazai említése egy 17. századi magyarországi útibeszámolóban olvasható, amelyben a szerző, Daniel Speer, a „szokásos” kétszarvú juhokon kívül négy-, sőt hatszarvúakat is említ. Az, hogy a középkorban mennyire találták különlegesnek az ehhez hasonló példányokat, hogyan kerültek hazánkba, a szokatlan megjelenésük befolyásolta-e a hétköznapi felhasználási módjaikat, próbálkoztak-e a tenyésztésükkel, vagy hogy kötődtek-e hozzájuk különféle babonák, még további kutatást igényel.

Mai modern sokszarvú (ún. Jacob) juh

A Szent György téri négyszarvú juh koponyája

MINI-INTERJÚ A CIKK ÍRÓJÁVAL

Miért lettél régész?
Arra már nem emlékszem, pontosan kinek vagy minek a hatására alakult így, de feltehetőleg családi motiváció is szerepet játszott abban, hogy már óvodásként eldöntöttem, ha felnövök, régész leszek.
 
Melyik korszakkal foglalkozol és miért?
Bár az egyetemen középkori szakirányon végeztem, az archaeozoológiára specializálódtam, ami a különböző régészeti korszakokon átívelő tudományterület. Egy disznófog ugyanúgy néz ki akkor is, ha egy rézkori gödörből kerül elő, és akkor is, ha egy késő középkori kútból.
 
Mit szeretsz leginkább a szakmádban?
A változatosságát – azt, hogy sosem tudhatom, mikor jön velem szembe valami (számomra) különleges lelet.
 
Mi a legnagyobb nehézség a munkában?
Az, hogy az ember jóval több mindennel szeretne foglalkozni, mint amire ténylegesen jut elég ideje. 
 
Mi volt a legnagyobb meglepetés, ami ásatáson ért?
A veszprémvölgyi apácakolostor feltárásán dolgoztam, ahol az egyik napon a kitermelt föld egyik leletgyanús rögét megtisztítva egy különleges csonttárgyat pillantottam meg. Később kiderült, hogy egy apátnői bot rozmáragyarból kifaragott feje.   
 
Miért éppen ezt a tárgyat választottad, mint különös érdeklődésre számot tartó leletet?
Szerettem volna egy olyan állatcsontot választani, ami már első ránézésre, akár további leírás vagy magyarázat nélkül is felkeltheti a nagyközönség figyelmét. 

A Budapesti Történeti Múzeum Vármúzeuma 2017 októberében indította 1 hónap, 1 tárgy,
​1 régész című sorozatát.
 
A múzeum régészei végzik az összes régészeti feltárást Budapesten, ezen belül a Vármúzeum munkatársai a középkori kutatásokat. Az ezek során előkerült tárgyi emlékek a Vármúzeumba kerülnek.
 
A sorozat célja, hogy a régészek – az általuk legérdekesebbnek ítélt leleteken keresztül - megismertethessék szakmájuk szépségét és jelentőségét az érdeklődőkkel. Az általuk választott, kiemelt tárgyak mindegyikéhez egy-egy érdekfeszítő történet kapcsolódik, mely a tárgy történetén kívül a régész tárgyhoz fűződő személyes viszonyáról is mesél.
 
Az 1 hónap, 1 tárgy, 1 régész sorozat a műtárgyak mögött az embert is megmutatja, aki nyomoz, kutat, ás, keresi a múlt kapcsolódását a jelenhez, és választásával valami olyat ajánl a látogatóközönség figyelmébe, mely kifejezetten izgalmas, s benne az egyéni történet a tényekkel alátámasztott, történeti tudással ötvöződik.
 
A kiállított tárgyaknak a középkori kert egykori része, a mai Királypince ad helyet hónapról hónapra.

---

Kattintson a sorozat további darabjaiért!