2018 márciusában Bencze Zoltán régész ismerteti meg az érdeklődőket egy középkori ónpohár történetével.

Az egykori Honvéd Főparancsnokság régészeti kutatása során a mai épület délkeleti sarkában egy középkori pincerészletben kutat tártunk fel. A betöltés legalsó vizes, iszapos rétege megőrizte a szerves anyagokat, így a bőröket, a fatárgyakat és a növényi magvakat is. A változatos üveganyag-lelet mellett nagyobb mennyiségű kerámiatöredék is előkerült. Ugyanebben az iszapos
rétegben egy keskeny fenekű, tölcséresen kiszélesedő szájú, enyhén kihajló, tagolt peremű ónpoharat is találtunk.

A poharat a perem alatt, az oldala közepén, továbbá a talp közelében két-két bekarcolt körbefutó vonal díszíti. A fenekén, belül Isten báránya-ábrázolás található, a feltámadásra vonatkozó keresztes
zászlóval. A bárány a győztes Krisztus jelképe, ezért az erő és hatalom jelével, azaz szarvakkal ábrázolták, fejét pedig glória veszi körül.

Ónpohár eddig nem került elő régészeti feltárások során, a rendelkezésünkre álló források sem említenek poharakat. A kút legalsó vizes, iszapos rétege a leletanyag alapján a 14. századra
keltezhető. Az 1954-ben Budán, a Dísz tér 10. alatti telken lévő kútból előkerült, 1350–1375 közé keltezett ónkorsó elveszett. Jelenlegi ismereteink szerint ez a két budai darab, azaz az ónpohár és az ónkorsó a legrégebbi a középkori magyarországi emlékanyagban. A Magyar Nemzeti Múzeum gyűjteményében található egy Buda címerével díszített ónkanna. Fedőjének belső oldalán Isten báránya-ábrázolás található, a fedő tetejére utólag az 1541-es
évszámot karcolták. Érdekes, hogy ásatásoknál legtöbbször kutakból kerülnek elő az óntárgyak.

Az ónművesség a késő középkori kézműves ágak között a kiemelkedő, megbecsült mesterségek közé tartozott, tárgyaik gazdag választéka a tehetősebb polgárok háztartásában a jóval drágább, asztali nemesfém edényeket pótolta a mindennapi használatban. Az óntárgyak sérülékenységük miatt rövid életűek
voltak, de újrabeolvasztásuk és -feldolgozásuk könnyű volt.  Szórványos középkori forrásaink ónkészítőkről Budáról, Sopronból és Pozsonyból maradtak fenn. A 15. század elején keletkezett Budai Jogkönyv 116. artikulusa foglalkozik az ónöntők jogaival, de nem maradt fenn a részletes szöveg.

Budai forrásaink 1479 és 1527 között négy ónkorsó-gyártót említenek. Az 1687-es budai katonai felmérésre vetítve az írott és régészeti adatokat azt látjuk, hogy a budai ónkorsó-gyártók házait a Szent György piac nyugati oldalán találjuk. Az elveszett ónkorsó pedig a Szent György piac Szent György-kápolna előtt álló házából került elő, ahol 1479-ben Ulrich ónkorsó-gyártó lakott.

Fotó: Tihanyi Bence

MINI-INTERJÚ A CIKK ÍRÓJÁVAL

Miért lettél régész, gyerekkori álom volt-e, vagy később jött a szándék?
Mindig is érdeklődtem a történelem iránt, sokáig a történelemtanári pálya vonzott, aztán 13 évesen elmentem egy ásatásra, és utána azonnal régész akartam lenni.

Mely korszakkal foglalkozol és miért?
A középkoron belül az Árpád-korral foglalkozom. Megfogott a 8-900 évvel ezelőtti élet, a tárgyak, épületek. Döbbenetes belegondolni, hogy modern technika nélkül mire voltak képesek akkor az emberek

Mi az, amit a leginkább szeretsz a szakmádban?
Azt, hogy nem lehet tudni, mit hoz a holnap. Egy érdekes leletet, vagy egy olyan információt, ami választ ad a korábbi kérdésekre.

Mi jelenti számodra a legnagyobb nehézséget ebben a munkában?
A nehézség, az, hogy nem lehet kimondottan csak a szakmával foglalkozni. A munkánk során számos jogi, gazdasági, műszaki problémával is meg kell küzdenünk.

Mi volt a legnagyobb meglepetés, ami ásatáson ért?
Talán egy tengelyes olló megtalálása. Egy rozsdás vastömbként került elő, a csomagolásnál is csak azt írtuk rá, hogy vastárgy, és a restaurátor munkája után derült ki, hogy ez a vastömb valójában egy ollót rejtett magában.

Miért épp ezt a tárgyat választottad, mint különös érdeklődésre számot tartható leletet?
Ez a kánai ásatás vezérlelete. Annak ellenére, hogy kicsi, egy nagyon érdekes, szépen megmunkált, szeretni való tárgy, amely sok kérdést, titkot tartogat. Hozzá hasonló darabok csak hazánktól messze kerültek elő.

A Budapesti Történeti Múzeum Vármúzeuma 2017 októberében indította 1 hónap, 1 tárgy,
​1 régész című sorozatát.
 
A múzeum régészei végzik az összes régészeti feltárást Budapesten, ezen belül a Vármúzeum munkatársai a középkori kutatásokat. Az ezek során előkerült tárgyi emlékek a Vármúzeumba kerülnek.
 
A sorozat célja, hogy a régészek – az általuk legérdekesebbnek ítélt leleteken keresztül - megismertethessék szakmájuk szépségét és jelentőségét az érdeklődőkkel. Az általuk választott, kiemelt tárgyak mindegyikéhez egy-egy érdekfeszítő történet kapcsolódik, mely a tárgy történetén kívül a régész tárgyhoz fűződő személyes viszonyáról is mesél.
 
Az 1 hónap, 1 tárgy, 1 régész sorozat a műtárgyak mögött az embert is megmutatja, aki nyomoz, kutat, ás, keresi a múlt kapcsolódását a jelenhez, és választásával valami olyat ajánl a látogatóközönség figyelmébe, mely kifejezetten izgalmas, s benne az egyéni történet a tényekkel alátámasztott, történeti tudással ötvöződik.
 
A kiállított tárgyaknak a középkori kert egykori része, a mai Királypince ad helyet hónapról hónapra.

---

Kattintson a sorozat további darabjaiért!