2018 januárjában Benda Judit régész ismerteti meg az érdeklődőket egy kagylóból készült zarándokjelvénnyel.

A markoló fordította ki a földből a tenyérnyi fésűskagylót egy Logodi utcai ásatáson 2004 tavaszán. A 10x10 cm nagyságú zarándokjelvényt köpenyre vagy kalapra varrhatták rá a Santiago de Compostelát megjárt zarándokok.

Szent Jakab a kora középkor óta használt attribútumai megegyeztek a zarándokok öltözékével: kalap, bot, tarisznya, köpeny, kagyló, kulacs. A kagyló kivételével ezek lényegében a hosszú út szükséges kellékei voltak, melyek nélkül a vándornak nem volt tanácsos elindulnia. Zarándokjelvényként csak Compostelában – a Szt. Jakab apostol sírjánál épült kultuszhelyen - használtak kagylót, a többi kegyhelyen ólomból vagy ezüstből öntött, szenteket ábrázoló kisplasztikát.

A kegyes zarándoklat önkéntes, vagy vezeklő zarándoklatot jelentett. Célja, hogy a meglátogatott szent közbenjárását kérjék a bűnök bocsánata, a purgatóriumi (tisztítótűzbeli) büntetés lerövidítése érdekében. A becsülettel elvégzett zarándoklat lényegében megegyezett a szerzetesi erények gyakorlásával, hiszen az önként vállalt lemondások (imádság, böjt, fizikai igénybevétel, szegénység, szüzesség) megegyezőek voltak. A 13. századtól szokás volt, hogy gyilkossági ügyekben, ha a vétkes és az áldozat családja megállapodott, a bűnöst zarándoklatra küldték. Ezen kívül még nyilvánosan bocsánatot kellett kérnie a sértett családjától. A penitenciát hatóság előtt kellett írásba foglalni, a bűnösök nevét pedig törölték a városi könyvekből.

Az első fennmaradt adat egy, a Magyar Királyságból indult püspökről szól, aki az út alatt halt meg 1140-ben. 1307-ben szepességi Herrmannt gyilkosság miatt kötelezték engesztelő búcsújárásra, Tar Lőrinc (heves megyei nemes, Zsigmond király pohárnok- és asztalnokmestere) is járt „Jakabnak zöldellő tájain”. Egy brassói gyóntató 1493-ban Kercbe, Rómába, Loretóba, Mariaczellbe vagy Compostelába küldte rendszeresen híveit, egy soproni polgár pedig végrendeletileg rendelte el, hogy Compostelába és Rómába zarándokoljanak érte.

Magyarország meglehetősen szegényes a zarándokkagyló-leletek tekintetében, aminek magyarázata, hogy a nagy távolság miatt kevesen indultak Compostelába, és még kevesebben érkeztek haza. A Budán előkerült kagyló épsége és szépsége okán kiemelkedő lelete a középkori compostelai zarándokjelvényeknek.

MINI-INTERJÚ A CIKK ÍRÓJÁVAL

​Miért lettél régész, gyerekkori álom volt-e, vagy később jött a szándék?
Hatodik osztályos koromban inkább régésztáborba mentem az úttörőtábor helyett, aminek a délelőtti foglalkozásait a Vármúzeumban tartották. A tábor „csúcspontja” az a nap volt, amikor meglátogattunk egy ásatást. Mivel nem voltam kitűnő tanuló, nem is gondolhattam rá, hogy felvesznek az egyetemre, ezért érettségi után elmentem dolgozni. Véletlenül épp a múzeumban volt egy négyórás adminisztrátori állás, melyet nagy örömmel betöltöttem. Ezután munka mellett elvégeztem a régész szakot és itt maradtam a Középkori Osztályon.
 
Melyik korszakkal foglalkozol és miért?
A későközépkor, azaz a 15-16. század áll a legközelebb hozzám, mert ez egy szép és gazdag időszak volt. Budapest kultúrtörténete, kereskedelme, polgári építészete, boltjai.
 
Mi az, amit leginkább szeretsz a szakmádban?
Beleképzelni magam az éppen kutatott témába és korszakba, vagy kint az ásatáson a helyszín középkori viszonyaiba. Mindennap egy kis időutazás.
 
Mi jelenti számodra a legnagyobb nehézséget ebben a munkában?
Az ásatáson meglepően felértékelődnek az alapvető kényelmi eszközök. Az asztal, a szék, a fűtött vagy hűtött iroda, a női wc, a kézmosás és a meleg ebéd olykor elérhetetlen messzeségbe kerülnek itt a főváros közepén.
 
Mi volt a legnagyobb meglepetés ami ásatáson ért?
Véletlenül találtam egy fél kolostort. 2002-ben vezettem először ásatást, amikor a feltárt terület egy részén előkerült a középkori budai karmelita kolostor keleti fele: a kerengő, a káptalanterem, egy kis kápolna, a melegedőhelyiség, a temető és a gyümölcsöskert.
 
Miért éppen ezt a tárgyat választottad, mint különös érdeklődésre számot tartható leletet?
Kisebb csoda révén került elő: az ásatás kezdetekor a markoló kezelője vette észre, aki a gépével össze is roppanthatta volna, de szerencsére nem ez történt. Szeretem ezt a tárgyat, mert szép és egyszerű középkori zarándoktárgy, amihez viszont csak komoly lemondások és megpróbáltatások árán lehetett hozzájutni.

A Budapesti Történeti Múzeum Vármúzeuma 2017 októberében indította 1 hónap, 1 tárgy,
​1 régész című sorozatát.
 
A múzeum régészei végzik az összes régészeti feltárást Budapesten, ezen belül a Vármúzeum munkatársai a középkori kutatásokat. Az ezek során előkerült tárgyi emlékek a Vármúzeumba kerülnek.
 
A sorozat célja, hogy a régészek – az általuk legérdekesebbnek ítélt leleteken keresztül - megismertethessék szakmájuk szépségét és jelentőségét az érdeklődőkkel. Az általuk választott, kiemelt tárgyak mindegyikéhez egy-egy érdekfeszítő történet kapcsolódik, mely a tárgy történetén kívül a régész tárgyhoz fűződő személyes viszonyáról is mesél.
 
Az 1 hónap, 1 tárgy, 1 régész sorozat a műtárgyak mögött az embert is megmutatja, aki nyomoz, kutat, ás, keresi a múlt kapcsolódását a jelenhez, és választásával valami olyat ajánl a látogatóközönség figyelmébe, mely kifejezetten izgalmas, s benne az egyéni történet a tényekkel alátámasztott, történeti tudással ötvöződik.
 
A kiállított tárgyaknak a középkori kert egykori része, a mai Királypince ad helyet hónapról hónapra.

---

Kattintson a sorozat további darabjaiért!