2018 júniusában Sándor Ildikó régész ismerteti meg az érdeklődőket egy Árpád-kori mérlegserpenyő történetével.
Az óbudai Nagy-sziget, közismertebb nevén Hajógyári-sziget déli részén 2007 és 2009 között zajlott nagy felületű feltárás, amelynek során egy eddig ismeretlen Árpád-kori település került napvilágra. A 11-13. századra keltezhető, több periódusú településen 16 földbe mélyített ház, továbbá 3 cölöpszerkezetes épület, külső kemencék, gödrök kerültek elő, köztük kiterjedt árokrendszer húzódott. Ebben a korszakban a mai Budapest területén kisebb-nagyobb falvak helyezkedtek el, azonban az írott források csekély száma miatt csak igen kevés falut sikerül név szerint is beazonosítani.
A sárgarézből, ún. fémnyomott technikával készült mérlegserpenyő az egyik 12. század végére keltezhető, félig földbe mélyített ház betöltéséből került elő. A pereme három helyen átlyukasztott, ami a felfüggesztést szolgálta. Belső oldalán a perem alatt pont-kör minta fut körbe, és ugyanez a minta jelenik meg az alján is. A mérlegek kereskedelmi tevékenységre utalnak, ezt erősíti meg az a két, ólomból készült súly is, amik tömegükkel a budai márka-rendszerbe illeszkednek (a budai márka 1/24-e). Erre a korszakra tehető a ház közelében talált külső kemence, amit egy friesachi érme keltezett 1170-1200 közé. A kemencében kis öntőtégely és vascsat hevert. A lelőhelyről előkerült még egy mérlegkar és egy kis méretű ötvösüllő is. Mindezek, valamint a cölöpszerkezetes épület alapján, ahol ipari munkák folytak, feltételezhető, hogy az itt készült vastárgyakkal kereskedhettek az itt élt emberek. |

A Budapesti Történeti Múzeum Vármúzeuma 2017 októberében indította 1 hónap, 1 tárgy,
1 régész című sorozatát.
A múzeum régészei végzik az összes régészeti feltárást Budapesten, ezen belül a Vármúzeum munkatársai a középkori kutatásokat. Az ezek során előkerült tárgyi emlékek a Vármúzeumba kerülnek.
A sorozat célja, hogy a régészek – az általuk legérdekesebbnek ítélt leleteken keresztül - megismertethessék szakmájuk szépségét és jelentőségét az érdeklődőkkel. Az általuk választott, kiemelt tárgyak mindegyikéhez egy-egy érdekfeszítő történet kapcsolódik, mely a tárgy történetén kívül a régész tárgyhoz fűződő személyes viszonyáról is mesél.
Az 1 hónap, 1 tárgy, 1 régész sorozat a műtárgyak mögött az embert is megmutatja, aki nyomoz, kutat, ás, keresi a múlt kapcsolódását a jelenhez, és választásával valami olyat ajánl a látogatóközönség figyelmébe, mely kifejezetten izgalmas, s benne az egyéni történet a tényekkel alátámasztott, történeti tudással ötvöződik.
A kiállított tárgyaknak a középkori kert egykori része, a mai Királypince ad helyet hónapról hónapra.